Csabai pólós ezüstérem az aradi tornáról

2022. augusztus 8. 06:34 | behir.hu

A csabaiak gyermek III. korosztályosai a hét végén a szomszédos Romániában jártak egy háromnapos nemzetközi felkészülési tornán. Az Aradon megrendezett esemény lebonyolítása kissé rendhagyó volt, ugyanis 2×10 perces találkozókat vívott a négy csapat a három nap során, azonban minden együttes a másikkal ötször is összemérte tudását.

A tornán a Csabai Csirkefogók VK fiataljain kívül a rendező román Clubul Sportiv AMEFA Arad, az ugyancsak romániai Crisul Oradea, Nagyvárad és a Viitorul Cluj Napoca CSS, Kolozsvár csapatai viaskodtak – írja az egyesület hivatalos oldala. Jó erőpróbának bizonyult a napi négy, majd vasárnap már csak kettő találkozó, még ha rövidített is volt a játékidő, ugyanis alaposan megdolgoztatta a fiatalokat a különös erőpróba.

– Az aradi és a kolozsvári gárdákat mind az öt alkalommal legyőztük, vagyis ellenük százszázalékos volt a mérlegünk. A nagyváradiakkal vívtuk a legnagyobb és igencsak változatos csatákat, az első két napon ellenük ötvenszázalékos volt a mérlegünk. A két győzelem és két vereség után vasárnap a döntőnek is beillő összecsapáson 9–7 arányban alulmaradtunk velük szemben, így ők nyerték a tornát, csapatunk lett az ezüstérmes, a harmadik a házigazda aradi egylet lett, míg a kolozsváriak zártak a negyedik helyen. Egyébként érdekes volt a mérlegünk a későbbi győztessel szemben, ugyanis akadt olyan mérkőzésünk, amikor 8–3-ra nyertünk ellenük, majd délután egy góllal kikaptunk tőlük. Ebből is látszik, kiegyensúlyozott volt a háromnapos torna. Ami viszont külön öröm volt számunkra, hogy csapatunkból Nánási Hunor lett a torna gólkirálya 53 találattal, amiért egy emlékplakettet is kiérdemelt. A rendező aradiak alaposan kitettek magukért, nemcsak egy díszes trófeát kaptunk a második helyért, hanem minden pólósunk egy-egy adidas ajándék pólót is hazahozhatott. A gyerekek is nagyon örültek annak, hogy más nemzet vízilabdázóival is megismerkedhettek, láttuk, máris szövődtek barátságok. Számunkra az is nagyon jó volt, hogy végre kimozdulhattunk Magyarországról, más vízilabdakultúrát ismerhettünk meg. Úgy gondolom, máskor is szívesen eljövünk Aradra vízilabdázni – számolt be Csabai Zoltán edző.

A tornán a következő játékosok ugrottak a vízbe: Bacsa Dávid (kapus), Bódi Bercel, Czupper Dániel, Gál Benett, Hajdu Áron, Machlik Máté, Nánási Hunor, Restye Zsombor, Suhajda Soma, Szeidler Márton, Szlúka Ádám, Tóth Szabolcs, Tóth Zoltán, Uhrin Barna, Uhrin Zsombor. Edző: Csabai Zoltán, Szilvásy Attila.

 

További programok »

FEL