„Aki nem tud vízilabdázni, az verekszik a vízben”

Íme: „Igen. Tudom, magam is játszottam, és kemény voltam. De! Soha nem okoztam olyan sérülést, ami kórházat, vagy kezelést kívánt volna. Nem volt divat. Keményen játszottunk és tiszteltük az ellenfeleinket! Tegnap a kislányom hét öltése mellé még kiderült, a csapattársa orrtörés gyanúval kórházba ment (nem tört el neki szerencsére), egy másik korosztályban az egyik lány azonban akkorát kapott, hogy eltört (!) a kulcscsontja. Mi a fene ütött azokba az edzőkbe, akik a játék helyett erre tanítják a gyerekeket?!! Nem erről kellene szólni a sportnak, basszus! Kapjon már észhez, akinek kell!”

Mindezzel kapcsolatban Fodor Ádámot, a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub vezetőedzőjét kérdeztem.

– A vízilabdában nem túl gyakori az ilyen fajta túlzott agresszió – mondja –, ezt nyilván csak a saját tapasztalat alapján tudom csak kijelenteni. Ráadásul a felnőtt vízilabda egy egészen más kávéház. Utánpótlás szinten vannak vízilabdabázisok, ahol kicsit több figyelmet szentelnek a „hogyan védd meg magad a vízben” dologra. Sokadmagammal mi azt tanultuk, hogy aki nem tud vízilabdázni, az verekszik a vízben.

– Azért a póló nem egy kisasszonysport.

– Mint a börtönben: ha nem te versz, akkor téged vernek. Ez hozzátartozik ehhez a sporthoz. De ha statisztikát nézem, akkor azt látjuk, hogy a vízilabdában sokkal kevesebb a sérülés, mint más sportokban – többek között ez köszönhető a közegnek, a víznek – és még kevesebb az ellenfél által okozott sérülés.

Nem mondom, hogy nincsenek játékosok, akikre rá lehet fogni, hogy túl agresszívak, de nem ez a jellemző. Inkább az, hogy kemény test-test elleni párharcok vannak, de ez nem összekeverendő az agresszióval, durvasággal. Senki se sértődjön meg, mert kinek nem inge, nem vegye magára… de ők számtalanszor sokkal „őrültebbek”, mint a gyerekek.

– Néha én is szégyellem magam, amikor az ellenfél kispadján ülő, szemmel láthatóan értelmes emberek mennyire ki tudnak kelni önmagukból.

– Valóban, a hétköznapi stresszt, frusztráltságot a meccseken vezetik le. Mindezt nagy általánosságban mondom, de sajnos a szülők sokszor nagyobb kárt okoznak a gyerekek sportpályafutásában, mint bárki más. Még nagyobb baj, mikor meg is vannak győződve arról, hogy jól csinálják. Pedig mi, edzők azért szoktunk tanácsokat adni, hisz sok ilyet tapasztaltunk, tapasztalunk karrierünk során. De legtöbbször süket fülekre talál a mondandónk.

– Hárommillió edző országa vagyunk.

– És virológusé.