Utánpótlás vízilabda kupát rendeztek Gyomaendrődön

2022. augusztus 25. 19:00 | Vincze Attila

Először rendeztek utánpótlás vízilabda kupát a gyomaendrődi Liget Fürdőben. A keddtől csütörtökig tartó tornán a 2011-ben vagy később született vízilabdázók vehették birtokba a városi strand nagymedencéjét. A csabaiak mellett több neves hazai pólóklub utánpótlás csapata is részt vett az eseményen.

Csütörtökön rendezték az I. Liget Fürdő Utánpótlás Vízilabda Kupa döntőjét Gyomaendrődön, melyen a Pécs és a Semmelweiss Egyetem utánpótlás együttese csapott össze. A találkozót a pécsiek nyerték, a baranya megyei csapat 11-5 arányban múlta felül a fővárosi gárdát. A torna legjobb játékosa a pécsi Studi Levente lett.

– Nekem nagyon sok győzelmem volt korábban, de így a csapattal régen voltunk már együtt, mivel mindenki beteg volt, nem tudtak eljönni edzésre, most végre együtt lehettünk és tudtuk hozni a szintet és megnyertük a kupát – magyarázta.

A pécsiek mestere, Vörös Tamás a mérkőzést követően elmondta, hogy nagyon büszke a csapat teljesítményére, hiszen ebben a korösszetételben még nem igazán játszottak eddig.

– Most játszottak a srácok először így ilyen szabályokkal, nagy kapuval, nagy labdával, voltak olyanok is, akik még baby bajnokságban játszanak, azok most látták először, hogy van kiállítás, időmérő óra vagy eredményjelző – fogalmazott.

A szervezők célja többek között az volt, hogy a torna a baby korosztályt kinövő fiatalok számára felkészülési lehetőséget biztosítson az ősszel kezdődő bajnoki évadra.

– Július közepén, végén, gyakorlatilag három és fél héttel ezelőtt jött az ötlet, hogy megpróbálunk még idén nyáron a fiatal korosztálynak, amit még a medence mérete elbír egy nyár végi, augusztus 20-a utáni, nyárzáró felkészülési tornát szervezni, és nagyon örülünk, hogy ezt ilyen rövid idő alatt meg tudtuk csinálni, öt csapat részvételével – részletezte Szilágyi Kristóf, a kupa társszervezője.

Az esemény arra is lehetőséget adott, hogy a városvezetés felhívja a figyelmet a településben rejlő további vizes sportturisztikai potenciálra, valamint felhelyezzék Gyomaendrődöt a magyar vízilabda térképére.

– Vízilabda sportegyesület ugyan nem működik, viszont úszó sportegyesületeink vannak, és emellett van egy nagyon szép fürdőnk, amelyet próbálunk a lehető legtöbb helyen és a legkülönbözőbb formákban "eladni", és természetesen, hogyha a vízilabda csapatok használják ezt mondjuk edzőtáborra vagy egy torna, egy kupa kedvéért, akkor az értelemszerűen a fürdő megjelenését is garantálja – hangsúlyozta Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere.

A tornán a harmadik helyezett a Kecskemét együttese lett, akik korábban a Sopron ellen harcolták ki a dobogót. A békéscsabaiak végül az ötödik helyen zárták az utánpótlás kupát.

Galéria

További programok »

FEL