Komoly feladatot ró az iskolaigazgatókra a megváltozott teljesítményértékelés

2024. május 13. 19:00 | Fajó Attila

A Nemzeti Pedagógus Kar Békés Vármegyei Területi Elnöksége szervezésében jogi tájékoztatót tartottak pedagógusoknak a teljesítményértékelés megváltozott jogszabályi hátteréről a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnáziumban, hétfőn.

A pedagógusokat a jövőben egy maximum százpontos rendszerben, egyéni teljesítménycélok és központilag meghatározott kritériumok szerint értékelik majd. Ezt a nevelési-oktatási intézmény igazgatója, az igazgató esetében pedig a nevelési-oktatási intézmény fenntartójának kijelölt képviselője végzi, amiben közreműködhet a főigazgató-helyettes, az igazgatóhelyettes, a tagintézmény-igazgató, az intézményegység-vezető, valamint az értékelendő személy munkaközösségének vezetői.

Ebben a témában és a teljesítményértékelés pedagógusokat érintő jogszabályi hátteréről dr. Kozák András tanügyigazgatási jogi szakértő, a Nemzeti Pedagógus Kar jogi szakértője tartott előadást az Andrássy Gyula Gimnáziumban összegyűlt pedagógusoknak.

Sódar Zita, az intézmény igazgatóhelyettese, egyben a Nemzeti Pedagógus Kar Békés vármegyei elnöke elmodta: a megjelent rendelet 2024. június 1-jén lép hatályba, így az első teljesítményértélés a 2024/25-ös tanévben lesz. A téma fontos, hiszen hamarosan komoly feladatot jelent mind intézményvezetői, mind pedig fenntartó szinten is.

Galéria

További programok »

FEL