Fókuszban a német és francia nyelv – országismereti hét indul az Andrássyban

17:01 | Babcsák Dóra

A héten német-francia projekthét vette kezdetét a Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumban. Az intézményben korábban is szerveztek már a nyelvekhez kapcsolódó projektnapokat, idén azonban egy teljes hetet szenteltek a két szép, ugyanakkor kihívást jelentő idegen nyelvnek.

A programsorozat kedden egy országismereti vetélkedővel indult, ahol a tanulók német és francia nyelvterületekhez kapcsolódó érdekességekről adhattak számot. A nap folyamán kreatív feladatokkal is készültek: plakátokat és újságoldalakat készítettek.

– Rendkívül színes programokkal készült a német és a francia munkaközösség. Szeretnénk felhívni a gyerekek figyelmét arra, hogy nagyon fontos a második idegen nyelv tanulása. Tanulóink az angol mellett németül vagy franciául tanulhatnak a gimnáziumban. A célunk az volt, hogy a héten ezt a két nyelvet a reflektorfénybe állítsuk – fogalmazott Bereczki Márta kollégiumvezető.

 

 

A projekthét első napjáról a diákok is beszámoltak: Ardai Virág 9. osztályos tanuló németet tanul, elmondta: egy Kahoot-kvízzel indították a napot, ahol három- és négyfős csapatokban dolgoztak. 

– Kérdések voltak Svájcról, Ausztriáról és Németországról illetve most egy plakátot, újságot készítünk a többiekkel és belerakunk ebbe is információkat: zenét, filmet, sportolókat és nagyjából, hogy milyen érdekességeket lehet az országokról tudni. Szerintem ez egy nagyon jó program, mert összehozza az embereket, a csapatmunkát fejleszti és nyilván több mindent tudunk meg az országokról  – mondta el a tanuló. 

Köles Keve Bendegúz, az iskola 10. osztályos tanulója, aki franciát tanul, szintén aktívan részt vesz a projekthéten. 

– A nap első feladataként Franciaországhoz kapcsolódó kollázst vagy posztert készítettünk, majd Kahoot-kvíz következett. A nyelvtanulás része, hogy megismerjük az adott ország kultúráját, nevezetességeit és történelmét is – fogalmazott. 

 

 

Szerdán egy német és francia nyelvű prezentációs verseny következik, amelyre a vármegye középiskoláiból is érkeznek diákok. A résztvevők szabadon választott témákban mutathatják be előadásaikat idegen nyelven. A megmérettetést követően az Erasmus Caféban pihenhetik ki a verseny izgalmait, ahol az iskola Erasmus-programjával is megismerkedhetnek.

A hét során szakmai továbbképzést is szerveznek: Sódar Zita igazgatóhelyettes workshopján az idegennyelv-tanulás kerül fókuszba, különös tekintettel a második idegen nyelv oktatására.

Csütörtökön filmklub várja az érdeklődőket, majd a gasztronómia kerül előtérbe: a diákok a kollégiumban zachertortát készítenek. Emellett egy különleges előadás is színesíti a programot, amely a német és a francia nyelvet a történelemmel kapcsolja össze. „Német bűntudat, francia nagyravágyás” címmel tart előadást Szabó László főigazgató és Erdős Renáta fancia nyelv-történelemtanár.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Békésre érkezett a Kék Zónák konferenciasorozat

A békési városháza dísztermébe érkezett kedd délután, az Élhetőbb települések a Kék Zónák alapján nevű konferenciasorozat. A programfolyam több előadója arra kereste a választ, hogy mit tanulhatunk a világ legegészségesebb, leghosszabb életű közösségeitől?
17:59
FEL