Szabó László igazgató elmondta az intézmény novemberben már tartott egy nyílt napot, ahol a továbbtanulni vágyó diákok és szüleik betekintést nyerhettek az iskola életébe. A második nyílt nap azonban kicsit más, hiszen a tagoztok bemutatása mellett standonként ismertetik az Andrássy gimit.
– Igyekszünk egy picit projektszerűen, standonként, bazárszerűen bemutatni, hogy milyen kínálattal, milyen innovációkkal foglalkozik az iskola. A gyerekek és a hozzánk látogató szülők egy órán keresztül történész klubbal, BRSE-vel, szakkörökkel, fakultációkkal diákrendezvényekkel és témahetekkel tudnak megismerkedni – ismertette az intézményvezető.
Az iskola iránt érdeklődő vendégek az előadás után a standoknál ismerhették meg gimnáziumot. A látogatók megnézhették a diákolimpia serlegeket, a szakkörök listáját és az iskola életéhez kapcsolódó közösségi események listáját. A résztvevőket komolyabb információk is várták többek között az Erasmus programról, az Andrássy Business Schoolról vagy az egyetemi továbbtanulási lehetőségekről. Az iskola tanulói és pedagógusai készségesen álltak a vendégek rendelkezésére, így a leendő diákok és szüleik első kézből tudhattak meg fontos dolgokat az intézményről. A bátrabbak a BRSE standjánál mozgathatták meg magukat, de a retorikai képességeiket is kipróbálhatták.
A standok között az intézmény kollégiuma is helyet kapott, hiszen az iskola fontos részét képezik a közösségi terek. Bereczki Márta kollégiumvezető kiemelte, a gimnázium két épületében közel kétszáz férőhellyel várja a fiatalokat, ahol biztosított számukra az otthonos, családias környezet és a nyugodt tanulás minden feltétele.
– A kollégiumi életet próbáltuk egy kicsit közelebb hozni az ide érkező nyolcadikosoknak. Szerettük volna bemutatni az itt folyó munkát, a szakköröket és a diákéletet. Itt vannak velünk a kollégisták is, akik első kézből tudnak információkat adni a leendő „lakóknak” – sorolta Bereczki Márta.
Az Andrássy gimnázium méltán híres diákéletéről és összetartó közösségéről. Ezt emelte ki Tóth-Rigler Emma is, aki szívesen válaszolt az érdeklődő tanulók kérdéseire. Mint mondta, andrásisnak lenni egy élmény, hiszen amellett, hogy nagyon magas szintű oktatás zajlik az intézményben, rengeteg program színesíti a mindennapokat.
– A kollégiumban is fantasztikus a közösség. Külön épületben vannak ugyan a lányok és a fiúk, de számos olyan program van, ahol együtt is tudunk lenni – húzta alá a 10. osztályos diák, aki fiatal kora ellenére már több országos rajzpályázaton szerepelt sikeresen, nemrég pedig saját kiállítása nyílt az iskola falain belül.
Az Andrássy Bazár pezsgő eseménysora a továbbiakban már az iskolában folytatódott, ahol nyílt tantermi órákon vehetettek részt az érdeklődők és saját maguk is felfedezhették az intézményt.