Az új pedagógus életpályamodellről tartottak fórumot Békéscsabán

2023. szeptember 11. 16:14 | behir.hu

A Nemzeti Pedagógus Kar Békés Vármegyei Területi Elnöksége szervezésében hétfő délután szakmai fórumot tartottak a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényről Békéscsabán, az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumban.

Mint ismert, az Országgyűlés idén nyáron, július 4-én fogadta el az új pedagógus életpályamodellről szóló törvényt. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint ez megteremtheti az alapját a további jelentős béremelésnek, valamint például a heti óraszám csökkentésének, a szabadság növelésének, fontos továbbá az is, hogy a rendelkezésre bocsátott bértömeg felosztására az igazgatók tehetnek majd javaslatot a pedagógusok teljesítménye alapján.

 

Az új szabályok szerint a pedagógusok illetménye az elvégzett munkához, teljesítményhez igazodik

 

Dr. Kozák András köznevelési tanácsos, a Nemzeti Pedagógus Kar jogi szakértője kiemelte, hogy a pedagógusok életpályájáról szóló törvény és annak végrehajtási rendelete számos kihívás elé állítja az intézményi menedzsmenteket a munkáltatói feladatok vonatkozásában.

– Fontos, hogy minden érintett „köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló” megismerje azokat a szabályokat, amelyek a jövő évtől a foglalkoztatásukat meghatározzák. Ilyenek például a munkaidő, a pihenőidő, az előmeneteli rendszer, az illetménnyel összefüggő szabályok, az új illetménystruktúra – fogalmazott dr. Kozák András.

A köznevelési tanácsos kiemelte, hogy az új szabályok szerint a pedagógusok illetménye az elvégzett munkához, teljesítményhez igazodik, erről pedig az intézményi menedzsment dönthet. Aki tehát többet és jobban dolgozik, annak ez a bérében is meglátszik a jövőben.

–  Megfelelő finanszírozási keretek megléte esetén az életpályamodellel teljesülhet az, amit Magyarország kormánya vállalt, hogy 2025. január 1-jéig hazánkban a pedagógusok átlagbére eléri a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított felsőfokú végzettségűek átlagbérének a 80 százalékát. Az életpálya törvény kidolgozására és elfogadására egyébiránt az Európai Unió projektje eredményeként került sor, amelyben az EU vállalta jelentős összegek biztosítását, a magyar kormány pedig a jogszabályi keretek megteremtését ehhez – hangsúlyozta dr. Kozák András.

 

Szeptember 30-áig dönthetnek a pedagógusok, hogy elfogadják-e a kinevezést az új feltételekkel

 

Békéscsabán Szaszák Csaba, a Nemzeti Pedagógus Kar országos elnökségének tagja elmondta, a fórum célja az, hogy hiteles információt kapjanak a törvényről a pedagógusok, és ennek ismeretében tudjanak dönteni.  

– A pedagógus életpályamodellről szóló törvény több előremutató dolgot eredményez, mint például a szabadság, a minősítés könnyítése, az önértékelés eltörlése, a tanfelügyelet eltörlése. A pedagógushiányt azonban ez magában nem fogja megoldani, mert egyelőre nem kapcsoltak hozzá kézzelfogható béremelést. A törvényben levő lehetőségek elméleti határok, de sokan bíznak abban, hogy a kormány meg tudja teremteni ennek a feltételeit is – fogalmazott Szaszák Csaba.

Mint megjegyezte: a pedagógusok szeptember 30-áig dönthetnek arról, hogy elfogadják-e az új feltételekkel a kinevezésüket. Amennyiben nem fogadják el, egy hónap felmentési idő után megszűnik a munkaviszonyuk.

 

További programok »

FEL