Szakmai konferenciát tartott a Nemzeti Pedagógus Kar Békés Vármegyei Szervezete

2025. február 11. 08:30 | Fajó Attila

Szakmai konferenciát tartott a Nemzeti Pedagógus Kar Békés Vármegyei Szervezete az Andrássy Gyula Gimnáziumban. A konferencia célja a résztvevő pedagógusok munkavégzésének segítése, a mindennapi tevékenység során tapasztalt kihívások leküzdéséhez adott támogatás.

A Nemzeti Pedagógus Kar immár harmadik alkalommal hívott életre szakmai konferenciát a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumban. Az egybegyűlt több, mint 60 pedagógus felé tájékoztató jellegű szakmai előadással szolgált az  eseményt szervező Békés vármegyei szervezet. 

– A mai témánk egy olyan jelenséget, területet ölel fel, melyet a mai világban rendkívül fontos a tanítással, oktatással foglalkozó kollégáinknak érteni és értelmezni. Ez nem más, mint a kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal való foglalkozás. A törvényi szabályzás értelmében ez miden intézményt érint és szakmai konferenciánk azzal a céllal jött létre, hogy a szükséges ismeretek, információk birtokába juttasuk el a megjelent kollégákat, tanártársakat – mondta el Sódar Zita, a Nemzeti Pedagógus Kar Békés vármegyei területi elnöke.

 

 

Az esemény során többek között az Autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók a többségi intézményekben címmel hallgathattak meg szakmai előadást a jelenlévők Sajben-Kenyeres Mártától, a békéscsabai Esély Gyógypedagógiai Központ gyógypedagógusától, aki kiemelte:: az autizmussal élő emberek megértése kulcsfontosságú és a megfelelő autizmus specifikus támogatás elengedhetetlen. Hozzátette: az alacsony támogatási szükségletű autizmusban érintett gyerekeknek joguk van a többségi intézményekben tanulni, fejlődni társaikkal együtt.

A szakmai konferencián résztvevők Békés vármegye egész területéről érkeztek az eseménynek helyt adó Andrássy gimnáziumba. A békéscsabaihoz hasonló szakmai konferenciák országszerte szerveződnek, a Nemzeti Pedagógus Kar szakmai tagozatának irányításával.  

 

Galéria

További programok »

Itthon

A forradalom és szabadságharc előestéjén emlékezett a békéscsabai MSZP

A Magyar Szocialista Párt Békéscsabai Szervezete hagyományaihoz híven március 14-én, a forradalom előestéjén gyertyagyújtással emlékezett a márciusi ifjakra, akik kiálltak az elnyomás ellen és a forradalom kiemelkedő alakjaivá és vezéreivé nőtték ki magukat. Az alábbiakban az MSZP békéscsabai szervezetének közleményét változtatás nélkül adjuk közre.
2025. március 15. 16:26
FEL