A szekszárdi születésű Tóth Viktor bevallottan a borok és a borászok nagy rajongója – jelenleg a Tokaji a kedvence. Hogy mindehhez mi köze/ünk van? Csupán annyi, hogy köszöntőjében párhuzamosította a borászok sziszifuszi munkáját, azaz a tökéletes termését a csodálatos szaxofon hanggal. Mindkettő produktumhoz nagy szükség van a lélekre.
Azt követően egy jó százéves műfajutazáson vettünk részt: a New Orleans-i iskolától, egészen a legmodernebb irányzatokig elkalauzolta a hallgatóságot. (Nem mellesleg a zenész nemcsak a csövön keresztül – hanem ami a csövön kifér: bejárt a nagyvilágot. Európa, az Egyesült Államok, India és Afrika számos jazz fesztiválján szerepelt a zenekarjaival.)
A sötét az egyik fő hangulateleme volt a játékának. A kapott hatás lelassította az időt, bebalzsamozta megtépázott idegrendszerünket, már-már azt hittük, péntek 15.29 van.
(Csak épp dokumentáló képalkotók izzadtak egy kicsit a homályban; de fogjuk rá, ez is egy kihívás volt.)
