Mi legyen a jaminai bányatavakkal? Javaslatokat vár az önkormányzat

2023. június 22. 11:43 | Vincze Attila

Pályázati felhívást tett közzé a napokban a békéscsabai önkormányzat a jaminai bányatavak és környezetük fejlesztésére. A szelíd-, szoft-, illetve zöldturizmus fellendítésére irányuló javaslatokat július 10-éig lehet benyújtani a városvezetés felé.

A jaminai bányatavak környékét jelenleg leginkább a helyi horgászok kedvelik. Egyelőre ugyanis a pecázáson és a pihenésen kívül sok minden mást nem nagyon lehet csinálni a területen: még a szebb napokat látott Matróz kocsma is évekkel ezelőtt bezárt.

Békéscsaba önkormányzata mielőbb változtatna a helyzeten, ehhez pedig július 10-éig várják az ötleteket a lakosságtól. A pályázati kiírás a Kereki-kertek és a Kenderföldek határolta területen, több mint 18 hektáron elhelyezkedő három tavat és azok környezetét érinti.

Ádám Pál, a városüzemeltetési, fejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke elmondta, hogy nem szeretnének durva beavatkozásokat, inkább a természetközeli fejlesztéseket részesítenék előnyben. A pályázati kiírásban is szerepel, hogy ne legyen az ötletek között a betonpart-építés, valamint olyan fejlesztés, ami túlzott infrastrukturális beavatkozást igényelne.

 

 

– Az ötletpályázat arra irányul, hogy ötleteket gyűjtsünk egy minimális fenntartású és üzemeltetésű, szolid-, szoft-, illetve zöldturizmusra épülő fejlesztéshez, amit itt szeretnénk megvalósítani – fogalmazott.

Korábban elkészült a tavak víztani vizsgálata, a következő lépés az ötletpályázat, majd jövőre egy részletes megvalósíthatósági tanulmánnyal zárul a fejlesztéseket előkészítő folyamat – erről már Békéscsaba környezetvédelemért és turisztikáért felelős tanácsnoka beszélt a behir.hu-nak. Opauszki Zoltán hangsúlyozta, hogy elsősorban a szabadtéri mozgáslehetőségekre, illetve rekreációs időtöltési lehetőségek megteremtésére irányuló javaslatokat várnak.

 

 

– Szeretnénk a helyi, illetve a térségbeli lakosság rekreációs lehetőségeit bővíteni. Itt persze érdemes megemlíteni azt is, hogy a bányatavak mellett elhalad a Wenckheim kerékpárút és a törekvéseink között szerepel az is, hogy a Wagner utca folytatását képező dűlőn is építsünk egy kerékpárutat, így nagyjából elmondhatnánk, hogy körbe is lehetne zárni kerékpáros szempontból a területet – részletezte.

Csicsely Gergő, a Kenderföldek Egyesület vezetője Opauszki Zoltánnal közösen továbbá arról számolt be, hogy egy határon átívelő, magyar-román pályázatnak köszönhetően a Matróz kocsmát és környezetét is rendbe tennék. A tervek szerint az egykori vendéglátóegység épületében egy téglaipari bemutatóparkot hoznának létre, de az összesen 2 millió eurós projekt költségvetéséből a tavak fejlesztésére is jutna pénz.

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL