Januárban megtelnek az edzőtermek

2017. január 15. 16:10 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Szilveszterkor nem csupán az újévet köszöntjük, ilyenkor az emberek nagy része újévi fogadalmakat is tesz. A fogyókúra előkelő helyen szerepel a fogadalmak listáján, éppen ezért januárban teltházzal működnek az edzőtermek. A szakemberek szerint a kitűzött cél eléréséhez teljes életmódváltásra és kitartásra van szükség.

Az év ezen időszakban megtelnek a különböző edzőtermek azokkal, akik le szeretnének adni a súlyukból.

–Az egyik barátnőmmel fogadásból, október 10-én megfogadtuk, hogy 10 kilót karácsonyig leadunk. 10 hetünk volt rá. Ez elég rövid idő úgy gondolom. Mindennapos testmozgás volt, illetve a szénhidrátot csökkentettük le. Nagyon kemény meló volt, de sikerült megcsinálni. – mondta el Horváth Hajnalka.

Hozzátette: a karácsony előtt megszerzett formáját szeretné megtartani, ezért jár azóta is minden héten legalább háromszor, de van, hogy akár ötször is mozogni. Januárban kezdenek el a legtöbben sportolni, mert ilyenkor szinte mindenki megfogadja, hogy az újévben sokkal egészségesebben fog élni.

–Erre nagyon jó lehetőség a spinning és a spinracing edzések egyike, ahol az emberek zenére, edző által vezetett, csoportos gimnasztikát végeznek, amely egy aerob testmozgás, és mindez nagy nagymértékben járul hozzá a zsírégetéshez. – tájékoztatott dr. Hegyi Tibor, spinracing edző.

A szakember hozzátette: a rendszeres testmozgás mellett oda kell figyelni a helyes táplálkozásra is. Bakos Orsolya, dietetikus szerint a megfelelő testsúly eléréséhez teljes életmódváltásra van szükség.

–Agyban kell eldönteni, hogy most én igenis mindent megteszek annak érdekében, hogy leadjam azt a pár kilót. Kitartás az nagyon fontos, és ez csak akkor működik, hogyha tényleg az ember eldönti, hogy tudatosan fogja ezt az étrendet követni. Valószínű, hogy mindenki tudja, hogy mit követ el, hogy milyen hibát követ el a mostani étrendjében, és min kell változtatni. Hogyha nem biztos benne, akkor érdemes szakemberhez fordulni, dietetikusokhoz. – hangsúlyozta Bakos Orsolya, a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház és Rendelőintézet vezető dietetikusa.

A dietetikusok beállítják a megfelelő tápanyagtartalmat a fogyókúrás cél eléréséhez. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a testmozgás és a megfelelő diéta minden esetben csak együtt működik.

FEL