IV. Bábos Drámaíró Verseny a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban

2017. március 21. 15:14 | Mikóczy Erika

 

Lezajlott a IV. Bábos Drámaíró Verseny tájékoztatója Budapesten, amely éppen a Bábszínházi világnapra esett. Az esemény Tatai Zsolt Vitéz László produkciójával indult.

A jelenlévő Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója elmondta, hogy a bábos drámaíró verseny lényege, hogy kiemelt figyelmet kapjon a műfaj, úgy, mint a mai magyar dráma, és úgy is, mint a bábszínház.

A verseny kapcsán megtudhattuk, hogy a békéscsabai műhely fontosnak érzi, hogy alkalmat teremtsen a közös munkára, egymás megismerésére más bábszínházakkal, olyan írókkal és rendezőkkel dolgozzanak együtt, akikkel korábban még nem. Idén a Bóbita Bábszínház, a Vojtina Bábszínház és a Békéscsabai Jókai Színház színészeivel dolgoznak majd közösen, a rendezők pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábrendező hallgatói közül érkeznek majd.

Az eseményen jelen voltak a felkér írók is: Pozsgai Zsolt elmondta, hogy olyan drámát igyekszik írni majd, ami érvényes. Ő korábban több alkalommal is részt vett már drámaíró versenyen, bár a bábos műfajban először próbálja ki magát. Sebők Bori még nem járt Békéscsabán, és nem is vett részt hasonló vállalkozásban, azonban sorozatíróként szokva van a rövid határidőkhöz. Tóth Réka Ágnes elsősorban a felnőtteknek szóló bábszínházzal foglalkozik, de most nem erre készül.

 

A B’ábrándossal indul az idei verseny

 

A Fővárosi Nagycirkusz erre az alkalomra összeállított műsorával, a B’ábrándossal indul az idei, immár IV. Bábos Drámaíró Verseny a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban.

2017. március 23-án, csütörtökön 17 órakor kezdődik a megnyitó, melyen kiderül az is, mi lesz az egy éjszaka alatt születő darabok témája és az is, hogy melyik színészcsapat, melyik író munkája alapján kezd el majd dolgozni. Ezt követően az írók elvonulnak, hogy 12 óra leforgása alatt megírják egyfelvonásos bábdarabjaikat. Idén Sebők Borbála, Tóth Réka Ágnes és Pozsgai Zsolt szállnak ringbe az írók közül.

Az éjszaka folyamán megszületik a három darab, péntek reggel pedig ismét sorsolás. Kiderül az is, hogy mely rendező, melyik csapattal és íróval dolgozik együtt a következő napokban.

Ezek után a három báb-színészcsapat egy-egy meghívott rendező vezényletével áll neki előadást kovácsolni a megszületett munkákból. Idén a három rendező a Színház- és Filmművészeti Egyetem három végzős bábrendező hallgatója: Szenteczki Zita, Szilágyi Bálint és Varsányi Péter állítja színpadra a produkciókat. A Békéscsabai Napsugár Bábszínház művészeihez a pécsi Bóbita Bábszínházból és a debreceni Vojtina Bábszínházból, valamint a Békéscsabai Jókai Színházból érkeznek vendégszínészek.

A csapatok ezután versenyt futnak az idővel, éjt nappallá téve dolgoznak. Feladatuk továbbá, hogy mindhárom darabhoz bábokat, bábos kellékeket készítsenek, így a műhelyek is 24 órás készenlétben állnak. A fesztivál igazi különlegessége a nyilvánosság: az érdeklődők a próbafolyamatot is végig követhetik, így az olvasópróbától az utolsó tapsig részesei lehetnek az előadások születésének. Pénteken és szombaton 11 és 21 óra között bárki belenézhet a munkálatokba is.

A kész előadásokat a közönség március 26-án, vasárnap 15 órától tekintheti meg a Sík Ferenc Kamaraszínpadon. Este 18 óra körül pedig következik a díjátadó, melynek alakulásába a jelenlévő nézők is beleszólhatnak, hiszen az ő szavazatik alapján az egyik előadás közönségdíjat kap majd.

 

2017. március 23-26., IV. Bábos Drámaíró Verseny

 

Március 23. csütörtök 17:00 megnyitó

Március 24-25. péntek – szombat 11:00-21:00 nyilvános próbák és műhelymunkák

Március 26. vasárnap 15:00 bemutatók

Írók: Sebők Bori, Tóth Réka Ágnes, Pozsgai Zsolt

Rendezők: Szenteczki Zita, Szilágyi Bálint, Varsányi Péter

  1. csapat: Szőts Orsi, Bíró Gyula, Velesényi Orsi, Fekete Dávid, Papp Melinda
  2. csapat: Csortán Erzsébet, Balázs Csongor, Magi Krisztina, Sallai Zsóka, Kalocsányi Gábor
  3. csapat: Czumbil Örs, Baditz Dávid, Fekete Gréta, Vadon Judit, Barkó Réka

 

[gallery ids="28393"]

További programok »

FEL