Itt az országos patkánytérkép!

2021. június 28. 13:54 | behir.hu

Békésben az egyik legmagasabb az észlelések száma.

 

A térkép alapjául a Sokk a rovar? nevű Facebook-oldalon kitölthető kérdőív szolgált, amelyet négyezren ki is töltöttek.

A nem reprezentatív felmérésből kiderül, hogy lakosságarányosan a legkevesebb patkánnyal a dunántúli megyék rendelkeznek, a legtöbbel pedig Békés, Borsod, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok. A patkányok és egerek elterjedtségében egyébiránt jelentős különbségek mutatkoznák, akár egyazon megyében is.

Patkánytérkép

 

Patkányokból a dunántúli megyékből érkezett a legkevesebb bejelentés, egerek azonban a Nyugat-Dunántúlt leszámítva itt is szép számmal vannak. A nagyobb települések közül a lakosságarányos bejelentések alapján a patkányoknál és az egereknél is Sárbogárd, Gyomaendrőd és Kisújszállás végzett az első három helyen, csak más sorrendben.

Forrás: FB/Sokk a rovar

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL