Jövőre 11 Békés megyei útszakaszt újít fel a közútkezelő

2020. december 12. 11:44 | Varga Diána

A Magyar Falu Programban 11 útszakaszt újítanak fel a következő évben, uniós forrásból pedig további másfél milliárd forint értékű beruházásba kezdhetnek.

A következő négy évben a Magyar Közút csaknem 400 milliárd forint értékben hajthat végre útfelújítást a hazai utakon, miután megkötötte a keretmegállapásokat a nyertesekkel – írta meg a héten a Világgazdaság az uniós közbeszerzési értesítőre (TED) hivatkozva.

A Magyar Közút 6 regionális keretmegállapodást kötött, köztük köztük a Csongrád-Csanádot és Bács-Kiskunt és Békés megyét is magában foglaló Dél-alföldi régióra – itt a Strabaggal, Duna Aszfalttal és a Soltúttal kötöttek 62,1 milliárd forint értékű szerződést.

A közút a behir.hu érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy a Magyar Falu Programban Békés megyében 2021-ben 11 útszakasz felújítását tervezik közel 30 kilométer hosszban, de további 34 kilométernyi útszakasz is megújulhat a következő években. A felújítások jelenleg előkészítés alatt vannak, ezzel kapcsolatban későbbre ígértek tájékoztatást. 

További hazai forrásból megújulhat a megyében az Orosházát és Szentest összekötő 4406 és 4447 jelű utak összesen 7,3 kilométeres szakasza. A felújítás tervei elkészültek, a szükséges engedélyek és a sikeres közbeszerzési eljárást követően jövőre várhatóan elindulhatnak a munkák ezeken az utakon is. Megújulhat további 34,1 kilométer is a 4438-as, 4439-es és 4444-es jelű utakon, melyek Dombiratos, Kunágota, Magyardombegyház, Kisdombegyház, Dombegyház és Kevermes térségét érintik majd. A tervek ezekre a szakaszokra is elkészültek, a közbeszerzési eljárást követően az útfelújítási munkák várhatóan 2021 őszén indulhatnak.

Európai uniós forrásból 1,5 milliárd forint értékben még 9,8 kilométernyi útszakasz újulhat meg:

Útfelújítások Békés megyében. Forrás: Magyar Közút

További programok »

FEL