Ismét tüntettek Békéscsabán, ezúttal a médiát vették célba

2018. december 21. 09:59 | behir.hu

A december 15-i, békéscsabai tüntetés után ezúttal csütörtökön este gyülekeztek tüntetők, most a Békés Megyei Hírlap székháza előtt.

Árgyelán György, a DK megyei választmányának elnöke felhívva a figyelmet a rabszolgatörvény elleni ellenzéki megmozdulásra kiemelte, a tüntetéssel azt mutatják meg, hogy az embereknek elegük van a kormánypártból, hozzátéve: folytatják az ellenállást.

Köteles Lajos az MSZP képviseletében arról beszélt, hogy a rendszerváltás esélyeit eltékozolta a hatalomra került politikai elit, amely egy sajátos, magyar, politikai öszvér alakult ki. Véleménye szerint ebben a folyamatban fontos szerepe volt a médiának. Rávilágított, hogy a Viharsarok korábban a politikai zendülésekről volt híres, egyúttal azt üzente, hogy új rendszerváltásra van szükség. 

Zelenyánszki András, Telekgerendás jobbikos alpolgármestere hangsúlyozta, az ellenzék politikusairól folyamatosan hazudnak a kormányközeli sajtóban. Hozzáfűzte: a gondolkodó ember nem hagyhatja, hogy diktatúrában éljen a magyarság. 

Fülöp Zoltán, a Liberálisok békéscsabai szervezetének  rendezvény egyik főszervezője szabad sajtót követelve megjegyezve, itt az idő arra, hogy az emberek nemet mondjanak az akaratuk elleni túlórára, a hazug közmédiára, egyúttal követelte az ellenzék öt pontjának betartását. 

További programok »

Itthon

10 éve töretlen sikerrel – idén is várják a fiatalokat a honvédelmi táborok

Idén már tizedik alkalommal szervezi meg nyári honvédelmi táborait a Magyar Honvédség, amely az évek során az egyik legnépszerűbb ifjúsági programmá nőtte ki magát. Békés vármegyében idén három különböző tematikájú táborral várják az érdeklődőket. A program sikerét jól mutatja, hogy minden évben sok a visszatérő táborozó, miközben folyamatosan érkeznek az újak is. 
13:39
FEL