Ismét mobilitási hét Békéscsabán

2018. szeptember 22. 16:13 | Szendi Rita

Békéscsaba idén is csatlakozott az „Autómentes Nap” elnevezésű kezdeményezéshez, melynek célja, hogy a résztvevők felhívják a figyelmet a környezettudatosságra, valamint, hogy népszerűsítsék a kerékpáros és a gyalogos közlekedést.

 

 

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület sportolói is kilátogattak a Gőzmalom térre, hogy kipróbálják a több elemből álló gyakorló pályát.

A csapat fiatal ütője, Glemboczki Zóra elmondta, hogy minden feladatot kipróbáltak, bár a részeg szemüveget kerékpár nélkül, ugyanis anélkül sem volt könnyű teljesíteni a pályát.

A csapathoz nemrég újra csatlakozott Fábián Fanny már arról beszélt, hogy míg a fővárosban élt, nem igazán vett igénybe kétkerekű közlekedési eszközt, de Békéscsabán rendszeresen kerékpározik.

Az egyesület elnöke, Baran Ádám szerint a klub kerékpáros projektje egyedülálló Európában, ugyanis az egyesületnél nem autókat, hanem névvel és mezszámmal ellátott, egyedi kerékpárokat adnak a játékosoknak. Kiemelte, hogy ezzel is a környezettudatosságra, valamint a mozgás fontosságára igyekeznek felhívni a figyelmet. Az elnök azt is hozzátette, hogy a sportegyesület két esztendeje indította el ezt a kampányt.

 

További programok »

FEL