Ingyenes a belépés az Előre hazai szezonzárójára

2021. május 5. 11:28 | Kovács Dávid

A szurkolók csak védettségi igazolványokkal léphetnek be a stadionba.

Hosszú hónapok után visszatérhetnek a drukkerek a lelátókra, így a Békéscsaba 1912 Előre idei utolsó hazai, Szolnok elleni összecsapásán már a szurkolók támogatására is számíthat a csapat. A találkozón a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a felügyeletük alatt álló kiskorúak szoríthatnak a kedvenceknek a Kórház utcai stadionban. A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes. 

Az egyesület tájékoztatása szerint a bérletes szurkolóknak semmiféle hátrányuk, anyagi káruk nem származik majd, hiszen a klub a szezon vége után kompenzálja őket a nézők jelenléte nélkül megrendezett mérkőzések miatt.

A mérkőzést vasárnap déután 17 órától élőben közvetítjük a 7.Tv-n és a behir.hu közösségi felületein.

További programok »

Sport

Újra pörögnek a körök, ezúttal a CsabaParkban!

Újra életre kel a korábban nagy sikernek örvendő „Pörögnek a körök” futóesemény Békéscsabán. A helyszín ezúttal a CsabaPark. Az úgynevezett Backyard Ultra formátumú kihívás során a résztvevők szombaton reggel 7 és este 19 óra között minden óra elején egy-egy 6,7 kilométeres kört teljesíthetnek – akár egyetlen órára, akár a teljes 12 órás távra csatlakoznak be.
09:29
FEL