Informatikai képzést indít a Kodolányi

Az orosházi főiskolán korszerű tudást nyújtanak.

A munkaadók gyakran arra panaszkodnak, hogy nem megfelelő az iskolapadból kikerülők tudása. Ezen változtat az az egyedülállóan rugalmas informatikus képzés, amelyet Orosházán, a Kodolányi János Főiskola kínál majd. Az ötletet a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség dolgozta ki, egyrészt, hogy képzést biztosítsanak a térségben élőknek, másrészt, hogy megfelelő szakembereket vehessenek fel a cégek.

Új felsőoktatási modellt dolgoz ki a Kodolányi János Főiskola Orosházán. Simonka György, a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség elnöke, országgyűlési képviselő elmondta, a térségfejlesztési koncepció, a Calendula Terv egyik fontos eleme, hogy az informatikai szektort erősítsék Dél-Békésben.

Nagyjából 60 ezer ember hiányzik éppen a szoftverfejlesztő iparágból Magyarországon. Szeretnénk olyan rendszert kialakítani, ahol a főiskola – bízzunk benne, nemsokára egyetem –  évente több száz fiatalembernek fog tudni diplomát adni. És azt is szeretnénk, ha a több száz fiatalember itt, Békés megyében találná meg a boldogulását. Ezért üzenjük a vállalkozóknak, a szoftverfejlesztőknek, hogy jöjjenek, várjuk őket – mondta Simonka György.

A munkaadók elvárásainak megfelelő képzést nyújtanak 

Sajtótájékoztatón elmondták pénteken, a székhelyét Orosházára áthelyező Kodolányi János Főiskolán hamarosan előkészítő tanfolyam, februártól pedig alkalmazott informatikát oktató tanszék indul. A főiskola folyamatosan kapcsolatot tart majd a cégekkel, hogy tudják, milyen szakemberekre van szükségük. Az új tanszék vezetője várhatóan Berta Ákos lesz. A Kodolányi János Főiskola általános rektor-helyettese elmondta, a cégek bevonásával, a cégek tudásanyagát felhasználva fognak oktatni. Így a munkaadóknak nem azzal kell kezdeniük, hogy kiképezzék az iskolapadból kikerülő fiatalokat, akik az első hónapokban így nem termelnek hasznot.  Berta Ákos hozzátette: a képzésre olyanok is jelentkezhetnek, akik már dolgoznak vagy korábban felhagytak a tanulmányaikkal, mert esetleg nem azt tanulták, amit szerettek volna. Ha lehet, a korábbi tanulmányokat beszámítják, így gyorsabban végezhet a jelentkező.

– A mostani felsőfokú képzésben indulók 30-40 százaléka lemorzsolódik, nem kap diplomát – hangsúlyozta a PC Trade Kft. ügyvezetője, Tóth Gábor. – Éppen ezért lenne jó, ha olyan képzést kapnának a hallgatók, amelyek a pillanatnyi kihívásoknak felel meg és nem marad le jó pár évvel.

A Dél-Békés IT Konzorciumot pénteken írta alá az Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, az orosházi önkormányzat, a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség, a Kodolányi János Főiskola és a PC Trade Kft. 

Megosztás:

Címke: , , , ,