Indul a szociális, egészségügyi és oktatási intézményekben dolgozók tesztelése

2020. november 19. 14:52 | Mikóczy Erika

Megjelent az a kormányrendelet, amely a következő napokban induló teszteléseket szabályozza. Célzott, csoportos gyors-tesztelések indulnak az egészségügyi, szociális, oktatási-nevelési intézményekben, bölcsődékben dolgozókat illetően. A tesztelés nem kötelező, azon önkéntesen vehetnek részt az érintettek – hangzott el az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.

 
Kiss Róbert: Egyre többen tartják be a szabályokat

 

Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezető-helyettese elmondta, hogy az elmúlt 24 órában a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 432 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök. 404 fővel szemben azért, mert a 10 ezer főnél nagyobb népességű városok területén elrendelt maszkviselési kötelezettségnek nem tettek eleget a közterületen, illetve a rendeletben meghatározott nyilvános helyeken.

Kiss Róbert beszélt arról is, hogy az elmúlt 24 órában a tömegközlekedési eszközökön illetve ezek várakozó helyein 8 személlyel szemben, míg az üzletekben, bevásárlóközpontokban 60 személlyel szemben kellett intézkedni a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt.

A vendéglátóhelyeken ellenőrizték a megfelelő működés mellett a nyitvatartási idő betartását is, 5 esetben döntöttek vendéglátóhely ideiglenes bezárásáról szabályszegés miatt.

A rendőr alezredestől megtudtuk, hogy a kijárási tilalom, valamint a közterületi magatartási szabályok megszegése miatt 289 személlyel szemben intézkedtek tegnap. Kiemelte, hogy folyamatosan csökken az alkalmazott szankciók száma, tehát kijelenthető, hogy egyre többen tartják be a szabályokat.

Tájékoztatott arról is, hogy 6802 hatósági házi karantént rendeltek el az elmúlt 24 órában, így most összesen 38 610 fő van hatósági házi karanténban, közülük 3627 fő választotta az elektronikus ellenőrzést a mobiltelefonra letölthető alkalmazáson keresztül.

 

Müller Cecília: A szigorú intézkedések eredménye két hét után jelentkezik

 

Müller Cecília  országos tisztivőorvos kiemelte, hogy továbbra is a járvány exponenciálisan növekvő szakaszában vagyunk. Az elmúlt 24 órában 4512 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, így mindösszesen 161 461 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt az elmúlt napon 92 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3472 főre emelkedett. Mint mondta, számos olyan krónikus betegség van, ami hajlamosít a fertőzés elkapására, illetve arra, hogy szövődmények legyenek, ezért mindenki nagyon vigyázzon magára.

Kiemelte, hogy egész Európa szigorít, hazánkban is folyamatosan vizsgálják az intézkedések hatékonyságát. A tapasztalatok szerint a szigorú intézkedesek eredménye két hét múlva már látható, négy hét után pedig az elhunytak számának tekintetében is megmutatkozik.

– Addig is folyamatosan vizsgáljuk, hogy elegendőek-e a bevezett intézkedések. Úgy tűnik, nemcsak a büntetéstől való félelem, hanem a belátás okán is ma már jobban betartják az intézkedéseket az emberek, és ez biztató. A WHO kutatásai szerint, ha 95 százalékban viselnénk a maszkot, akkor valószínűleg további megszorító intézkedésekre nem is lenne szükség – jegyezte meg a tiszti főorvos. 

Müller Cecília kiemelte, hogy az egészségügy terhelése továbbra is nagy – jelenleg 7532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 580-an vannak lélegeztetőgépen – tisztelet és köszönet illeti azokat, akik életet mentenek nap mint nap.

 

A tesztelés önkéntes és térítésmentes az egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben

 

Beszélt arról is, hogy megjelent a kormányrendelet, amely a következő napokban, az egészségügyi, szociális, oktatási-nevelési intézményekben, bölcsődékben dolgozók tesztelését szabályozza.

– Tekintettel ennek rendkívüli személyi igényére, az orvostanhallgatók és egészségtudományi hallgatók is részt vesznek a tesztelésben. Aki itt pozitívnak bizonyul, annak fel kell hívnia a háziorvosát, aki fertőzöttként rögzíti őt az érintettet a járványügyi rendszerben, ezt követően történhet meg a kontaktkutatás. A tesztelés önkéntes és térítésmentes – tette hozzá Müller Cecília.

A tisztifőorvos emlékeztett arra, hogy a koronavírus mellett az influenza is jelen van most. Az influenza oltóanyagokat kiszállították, hetente ellenőrzik, hogy rendelkezésre áll-e az adott helyen megfelelő mennyiség. Mint mondta, az eddig kiszállított első szállítmány 74 százalékát használták fel, de már a második és harmadik szállítmány is érkezik. Hangsúlyozta, hogy elegendő vakcina áll rendelkezésre. Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy betegségeink karbantartásával, az immunrendszerünk erősítésével, vitamin- és ásványianyag-pótlással érdemes erősíteni magunkat ezekben a járványos időkben. 

További programok »

FEL