Az első Varázsénekre kereken hatan érkeztek; bevallása szerint izgult, mint állat. A második alkalom már teltházas volt, de akkor még a közösségi ház kisteremében zajlottak a murik – most a nagyterem volt fullos.
Alapvetően ezeken történéseken nincs közönség (kivéve az anyukákat/apukákat), mert kizárólagosan csak zenésztársak vannak, akik vagy az apazenész körül ülnek, vagy egy csörgővel, egy rumbatökkel, egy cumisüveggel futkároznak a kezükben, illetve éppen tótágast állnak. Olyan, mintha egy banda gyakorolna. A különbség csak annyi, hogy a bulikon szereplők átlagkora két és fél év (+ a 100 éves Imi bácsi).
Legfőképp Kalákát, 100 Folk Celsiust, Vitai Ildikót, Sebő Ferencet, Halász Jutkát – olykor AC/DC-t, vagy Metallicát – játszik, amelyekre a gyerekek hihetetlenül nyitottak.
Továbbá érdekességként megemlíti, egyszer egy 28 napos kisbabát mózeskosárban hoztak el, és a muzsikára csak úgy járt a keze-lába.
De olyan is előfordult már – fűzi hozzá –, hogy egy 5 hónapos baba még nem tudott ülni, ezért lefektették a szőnyegre, ám a zene ritmusára nagyon szépen vezényelt, és végtelen boldogság ült ki az arcára.
A gyerekek számos alkalommal odajönnek a gitárhoz, és rárakják a kezüket, a fülüket. Egy kisfiúnak például annyira tetszett a hangszer hangja, hogy rácuppant a testére, és közben a padlóig ért a nyála.
A zene egy olyan csodálatos, metafizikai hatás, amely eljut az ember fülébe, agyába, szívébe, lelkébe. És, ha ilyen pici korban megérintjük a gyereket, akkor biztos, hogy nagyon sokat kapnak. Egyébként a zeneterápiát Ausztriában, mint gyógymódot már alkalmazzák. Évek kérdése, hogy itthon is elismerjék.
Marci
***
„A legtöbben tévednek, mikor azt hiszik, hogy csak a fülükön át kerülnek kapcsolatba a zenével, s egyébkén teljesen passzívak a zene hatásával szemben. Ez egyáltalán nem így van; a hallás érzékeléseire reagáló szellem indukálja a gyönyörűséget – tartalmat az érzékszervek, a formát a szellem szolgáltatja –, s ebből válik érthetővé az is, hogy azonosképpen jó hallású emberek e tekintetben, felfogásukban olyannyira eltérhetnek egymástól." (Thomas de Quincey – Egy angol ópiumevő vallomásai Suspiria de Profundis <Sóhaj a mélyről>, 1821; Tandori Dezső fordítása.)
Galéria
