Zsédával 20, Horgas Eszterrel 16, Wolf Katival 12 éve dolgozik együtt. Krisztián elmondása szerint a közös munka és a kölcsönös tisztelet összekovácsolta őket, így az említett énekesnőkkel ma már inkább baráti kapcsolatban áll. Ebből kifolyólag nem egyszer előfordul, hogyha épp nem ér rá, akkor egy másik gitárost kérnek fel, de általában ő az első ember, akit hívnak. Nyilván egyszerre nem lehet két helyen. Vagy mégis? (Virtuálisan mindenképp.)
– Szinte a legismertebb énekesnőkkel dolgozol együtt.
– Alapvetően nem erre készültem; kvázi így alakult. Jó huszonéve hívtak ide, hívtak oda játszani, és én soha nem mondtam nemet.
– Szerintem az igazi titkod – ezt én mondhatom – az, hogy vidéki srác maradtál.
– Nem is tudnék beleülni az úgynevezett nagyképű fővárosi vonalba.
– Sőt, minthogyha 17 évesen nagyobb arc lettél volna.
– Egyszer megnyugszik az ember.
(Krisztián 1993 márciusában)
– Továbbra is napi 6-8 órát gyakorolsz?
– Arra már sajnos nincs időm; de talán már szükségem sincs, mert az a munka, amit annak idején belettem, az szerencsére megmaradt. A tanítványaimnak is mindig azt mondom, hogy ha tehetik, egy jó két-három évig, akár félnapokon keresztül is gyakoroljanak, mert az annyira beléjük ég, mint a biciklizés. Ezzel szemben, ha úgy nézzük, gyerekkorunkban mennyivel más volt a helyzet: nem voltak youtube-os videók, amikből tanulhattunk volna, hanem kazettákról kagylóztuk le a nótákat.
– Nemrégiben hallottam az egyik rádióban a Scorpions 1984-ben rögzített Hurricane-jét; milyen jól szól még mindig!
– Egyszer az egyik zenekarommal a Scorpions előtt léptünk fel. Annyira összehaverkodtunk, hogy Rudolf Schenker, a gitárosuk bevitt az öltözőjükbe, és azt mondta Klaus Meinének, az énekesüknek, hogy „Nézd már, ez a srác tökre úgy néz ki, mint a legjobb barátom, Lars Ulrich!”.
– Mint két tojás. Nos, miután bebeszéltük magunkat, a családodban zenélt-e más is rajtad kívül?
– Nagypapám kántor volt, és autodidakta módon több hangszeren megtanult.
– Ahogy te is… Először egy Paul McCartney-s, hegedű alakú basszgitárral láttalak.
– Igen, volt olyan is… Noha mindig is gitáros akartam lenni, de mivel a Bartók konziban akkoriban még nem volt gitárszak, így Horváth Elek a gitár-, és később bőgőtanárom azt mondta, hogy ő majd átműt a bőgőre. A főiskolára is bőgőre jelentkeztem, miközben a gitár mindig is érdekelt. Ezáltal több képet kaptam a két hangszerről; a bőgő nagyon megerősítette a kezemet, így a gitáron elég vastag húrokon játszom.
– Mit szóltak a főiskolán ehhez a kettősséghez?
– Az első órán azonnal elmondtam Berkes Balázsnak, a bőgőtanáromnak, hogy gitározok is, aminek nagyon örült, mivel – szerinte – a bőgősök általában nem ismerik a harmóniákat. Közben át-átjártam Babos Gyula óráira is. Megesett, hogy a gitárszakosok mutattak Babosnak egy számukra új fogást, aki rákérdezett: „Ezt honnan tudjátok?” Mire ők: „Krisztiántól!”. Ekkor a tanár úr meg jó meglepődött. Ráadásul bőgősként a diplomamunkámat – Improvizációs lehetőségek a klasszikus- és jazzgitárjátékban címmel írtam, amit a nagybőgős tanári kar előtt védtem meg.
– A főiskola után már egyértelmű volt, hogy fent maradsz Pesten?
– Eleinte párhuzamosan, két zenekarban játszottam: hazajártam a Hevesi Imi csapatába, illetve bekerültem egy pesti party zenekarba is – ott ismertem meg Zsédát, Oroszlán Szonját. Föl-le vonatoztam a több mázsás, katonai hátizsáknyi felszerelésemmel.
– Mi is cipeltül a nagykátai tehetségkutató fesztiválra a százkilós erőlködőket.
– Mindig azt mondom, aki még nem vitte Budapesten a 86-os buszon a gitárját és erősítőjét, az tényleg nem tudja, hogy miről szól ez az egész. Nos… 2000-től rendesen bekerültem a session-világba. És hála az égnek, vége lett a playback-huszárságnak, végre ismét elkezdtek élőben szólni a zenekarok. Egyre többen ajánlottak ide-oda, és hirtelen azt vettem észre, hogy egyszerre 5-10 zenekarral muzsikálok.
– Emlékszem, egyszer úgy 2005 körül találkoztam édesapáddal, aki nagy boldogan mesélte, hogy épp Amerikában játszol egy lemezen. Gondolkodtál azon is, hogy esetleg kint maradsz?
– Nem, mert élből úgy voltam vele, hogy inkább itt legyek valaki, mint az Egyesült Államokban egy senki.
– Továbbá a Facebook szerint X-Faktorozol is.
– Már jó 10 éve a mentorházban kísértem az énekeseket – Wolf Katival, Vastag Csabival kezdtem. A mostani felvételeket (Krisztiánnal novemberben beszélgettem – S. T.) még a nyáron vettünk fel. Azonfelül a TV2-őn pedig a Dancing with the Starsban egy nagyon komoly zenekarral kísérjük a táncosokat. A tavalyi évemet a tévés munkák mentették meg. Azért durva, hogy az egyik szombat este egyszerre szerepeltem a TV2-őn és az RTL Klubban is.
– Ez miképp fordulhatott elő?
– Az egyiket felvételről, míg a másikat pedig élőben adták.
– Úgy tűnik sátrat vertél Törökbálinton.
– Imádom azt a mondhatni kisfalusi életet: kimegyek az utcára, látom, hogy sepreget a szomszéd – mindig váltunk néhány jó szót, továbbá ismerem a közértest, a hentest, a postást. Este hat után már csönd van. Pestre csak dolgozni járok be.
