Noha a piac közterület, mégis, ahogy korábban megírtuk, ma már nem egyszerű embereket fényképezni. Persze ez érthető, csak lassan több archív kép marad fenn a múlt századból az utókornak, mint ma, amikor minden emberre jut vagy másfél mobiltelefon.
Szuromi Laci – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Szuromi Laci 148 évig fog élni
– Érzed a tavaszt, Laci? – kérdezem Szuromi Lacit, a város ’70-es, ’80-as évek egyik kultikus arcát a régi vásárcsarnok előtt.
– Már rég tavasz van! – feleli.
– Igen, februárban egy kicsit el voltunk kényeztetve.
– Ez a nagy felmelegesdés egész addig tart, míg az északi-sarki jégtömb el nem olvad. Utána leáll a Golf-áramlat, és beáll a jégkorszak.
– Ez mikor fog megtörténni?
– Ötven év múlva.
– Nem éljük meg.
– Én igen. Most 70 vagyok. 148 évig fogok élni.
(Laci jobbra, én balra el.)
Tavasz van – Fotó: Such Tamás / behir.hu
A csarnok szomszédságában jó néhányan gyümölcsfa-csemetéket árulnak: barackot, körtét, almát, cseresznyét, meggyet. A vásártér szélén pedig virágokat. – Ez itt mind tavaszi: árvácska, nefelejcs, pázsitviola, varjúháj – mondja egy fiatal nő, miközben nem szeretne a fotókon szerepelni, pedig szépek a virágok; ő is.
Először ütünk, utána kérdezünk
Ezzel a jeligével létezik egy íratlan zsánerkép-fotós szabály. Azaz ahhoz, hogy jó képed legyen, muszáj először lopakodva exponálni, és csak utána bevallani az alanynak, hogy készült egy felvétel, mert azt még utólag ki lehet törölni. Ellenben a „Készíthetek egy fotót?” felütés nem mindig produkál természetes pillanatot.
Az egyik zöldséges nőtől mégis azt kérdezem: – Csókolom, készíthetek Önről és a portékákról egy fotót? – Jött volna reggel! Amikor még nagy halomban álltak a zöldségek. – Óóó… nem olyan egyszerű az; eligazításon voltam.
A másik standon egy úr elmeséli, a tavasszal ültetett zöldségek még nem keltek ki. Noha az uborka, a retek, a zöldhagyma friss, de ezeket még ősszel ültették el. Az idei vetés csak áprilisban kel ki. Közben mellettünk egy kislány két kölyök csivavát hoz a táskájában.
Lipták ica néni 68 éve jár ki – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Á já szom cisztá szlovácská!
– Készíthetek egy képet? – kérdezem egy idősebb nénitől, aki évtizedek óta árul virágot. – Hát én nem szólok semmit. – Nagyon illatosak, kár, hogy szagos fotót nem lehet készíteni. – Az illatot azt nem lehet fényképezni. – Régóta jár ki a piacra? – 68 éve; a 88-ikat taposom. – Hú! A nagymamámmal a hetvenes évek végén már én is jártam a piacra. De akkor még nagyon sokan beszéltek szlovákul. – Á já szom cisztá szlovácská. (Tiszta szlovák vagyok – mondja Liptákné Ica néni.)
A vásártér középtáján ruhát, játékot vagy hobbi felszerelést árulnak. A pecastandnál összetalálkozom Tomázy Lászlóval és Tomázy-Kucsera Ildikóval. Elmondják, a borosgyáni telekükhöz járnak horgászni; nekik az a Balaton. Ildikó bevallása szerint nem egy nagy pecás, persze fogott már halat. Majd a fotó kedvéért leemel egy hálót.
– Kapd el Apát! – zsibbasztom. – Várj, megcsinálom a hajam! – feleli. – Nyugodtan! – vágja rá Laci. És akkor Ildikó kifogja élete legnagyobb halacskáját (címképünkön). Persze már évekkel ezelőtt. Gyermekük 11 éves; néptáncol és dobol – anya néptáncolt, apa dobos.
Galéria
A csabai piac lángosváros
És ami kihagyhatatlan, a csabai piacon vígan egymás mellett vagy hat lángos projekt zakatol – mondhatni csak az bukik meg, amelyik meg akar. Ráadásul szerdán, szombaton minden sütő előtt vastagon kígyóznak a sorok. Mi több, Ferenczi Gyuri herflibajnok többször is nyilatkozta már, hogy Csabán mindig nagyon jók a bulik, és az egészet a piaci, hajnali lángos fejeli meg!
