Így végül nem került hód a bográcsba – Egyed nap az Öregháznál

13:08 | Such Tamás

Hetedik alkalommal rendezte meg az Egyed napot a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör kedd este az evangélikus templom mögötti Öregháznál. Az idei találkozó a kissé meghökkentő, ám annál találóbb Hódfogyatkozás címet kapta, és a jelek szerint a hódok ugyan fogyatkoztak, a vendégek viszont egyre csak szaporodtak. Közel százan gyűltek össze a jamboree-ra, sőt még vidékről és a határon túlról is érkeztek résztvevők.

– Legalább százan leszünk – mondta Mácsai Sándor kor- és kör­elnök a program időküszöbén, miközben már javában terítettek a vendégeknek. A megterített asztalok mellett hamar kiderült: itt nemcsak a társaság, hanem a jókedv is biztosított. A Hódfogyatkozás ötlete egy interneten felbukkant történetből indult.

 

Csabeni terülj-terülj asztalkám – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Prohászka Béla mesterszakács ugyanis arról beszélt, hogy ő bizony hódból is tud ragut készíteni. Ebből aztán egy egész esti program kerekedett. A szervezők megpróbáltak valódi hódot szerezni, ám hamar kiderült, hogy ez nem olyan egyszerű vállalkozás.

A hód ugyanis védett állat, ritkítására is csak szigorú szabályok mellett, a Körös–Maros Nemzeti Park hozzájárulásával kerülhet sor. Így végül nem került hód a bográcsba – a történet azonban maradt. A hódragu helyett őzpörkölt és vegyes sertéspörkölt rotyogott a bográcsokban. A fakanalat Patócs Sándor forgatta, az őzhúst pedig Ajtai Péter ajánlotta fel, aki vadászként maga ejtette el az állatot.

A vacsora illata hamar betöltötte az Öregház környékét, miközben a háttérben már a zene is készülődött. A Sztojka Banda Dobozról érkezett, hegedűvel, gitárral, billentyűvel és harmonikával gondoskodva arról, hogy a pörkölt mellé muzsika is kerüljön.

 

Galéria

 

De az est tartogatott irodalmi különlegességet is.

Kiss Béla egy régi költeményt dolgozott át sajátos, hódos változatban, A hód bemutatkozik címmel. Később, este nyolc körül Liszi Melinda színművész is csatlakozott a társasághoz, hogy még telesebbé tegye az estet.

A tombola fődíjai között pedig egy különleges, úgynevezett hódfarkú cserép szerepelt, amelyen a Luther-rózsa is megtalálható. A különleges cserép az evangélikus templom tetőfelújításához kapcsolódik, és a sok ezer legyártott darab közül az egyiket  a szerencsés győztes vihette haza. Így aztán minden adott volt egy igazi, Egyed napi estéhez: régi barátok, új vendégek, jó étel, bor és pálinka, zene, vers és persze rengeteg nevetés.

A hód ugyan ezúttal kimaradt a vacsorából, de legalább gondoskodott az este témájáról. A Hódfogyatkozás tehát inkább vendégtöbbletnek bizonyult – és talán éppen ettől lett igazán sikeres a hetedik Egyed nap.

 

További programok »

Friss hírek

Így végül nem került hód a bográcsba – Egyed nap az Öregháznál

Hetedik alkalommal rendezte meg az Egyed napot a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör kedd este az evangélikus templom mögötti Öregháznál. Az idei találkozó a kissé meghökkentő, ám annál találóbb Hódfogyatkozás címet kapta, és a jelek szerint a hódok ugyan fogyatkoztak, a vendégek viszont egyre csak szaporodtak. Közel százan gyűltek össze a jamboree-ra, sőt még vidékről és a határon túlról is érkeztek résztvevők.
13:08
FEL