Ifjú kócsagőröket keres a Természetvédelmi Őrszolgálat

2019. április 2. 17:31 | behir.hu

Az Ifjú Kócsagőr Program fennállása óta egyre népszerűbb a természet iránt elkötelezett diákok körében. 2019-ben 7. alkalommal nyílik számukra lehetőség, hogy megismerhessék a hazánkban is egyre sürgetőbb, aktív természetvédelmi lehetőségeket és a természetvédelmi őrök munkáját - írja a Körös-Maros Nemzeti Park honlapján.

A program alapítói között találjuk a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságot, az idén 25 éves Fürge Diák Iskolaszövetkezetet és a 30Y zenekart. A szervezésben idén is közreműködik az Agrárminisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkársága, a hazai nemzeti park igazgatóságok, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. és a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány.

A Prizma Kreatív PR díjas programra a szervezők idén is várják azon 18 és 24 év közötti fiatalok jelentkezését, akik nem csak megismerni szeretnék a magyar természetvédelmet, de tenni is akarnak annak megóvásáért. A 2019-es programba március 22-étől – a Víz napjától – április 22-ig – a Föld napjáig – lehet jelentkezni a www.ifjukocsagor.furgediak.hu weboldalon keresztül.

A programban részt vevő diákok az általuk kiválasztott nemzeti parkban tölthetnek el 2 hetes szakmai gyakorlatot. A legjobbak – természetvédelmi őr mentorukkal közösen – a szeptemberi döntőben mérik össze tudásukat, hogy elnyerhessék 2019 Matula és Tutajos díját, illetve az öt napos külföldi tanulmányutat Európa egyik legszebb nemzeti parkjába, idén Lengyelország legnagyobb nemzeti parkjába.

 

Forrás: kmnp.hu

További programok »

Világ

Magyar kutatók fejlesztése teszi hatékonyabbá a genetikai szerkesztést

Gyökeresen továbbfejlesztették magyar kutatók a hat évvel ezelőtt bemutatott prime génszerkesztő módszert. Welker Ervin, az MTA doktora vezetésével a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont genetikusai által kidolgozott új génmódosító eljárás hatékonysága és pontossága messze felülmúlja az összes többi hasonló módszerét.
2025. november 23. 11:24
FEL