Idén mindenkinek ingyenes lesz az influenza elleni védőoltás

2020. október 1. 11:18 | Varga Diána

További egy hónapig érvényben marad a határzár, és érvényesek a látogatási tilalomra és az iskolai hőmérsékletmérésre vonatkozó szabályok is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról tájékoztatott a csütörtöki kormányinfón, hogy a határzárra vonatkozó intézkedéseket további egy hónapra, a látogatási tilalomra és az iskolai hőmérsékletmérésre vonatkozó szabályokat fenntartják és továbbra is hangsúlyozzák a higiénés szabályok betartásának fontosságát azért, hogy minél inkább visszaszorítsák a koronavírussal fertőzöttek számát.

A tárcavezető hangsúlyozta, a cél továbbra is az, hogy az ország működőképes maradjon, ezt támasztják alá a gazdasági adatok és a nemzeti konzultációban érkezett lakossági válaszok is. A foglalkoztatottság 4,5 millió főre nőtt, jelezte, örülnek ennek a fejleménynek, ugyanakkor a munkahelyvédelmet továbbra is kiemelt fontosságúnak nevezte. Hozzátette: a kormány egyelőre be tudja tartani ígéretét, miszerint ahány munkahelyet a vírus elvesz, a kormány annyi újat teremt; egyúttal megjegyezte, hogy a hazai gazdasági csökkenés az uniós átlagnál kisebb volt eddig, ezt a várakozást egész évre fenntartják.

Szentkirályi Alexandara kormányszóvivő azt közölte, hogy idén mindenki számára ingyenes lesz az influenza elleni védőoltás, épp azért, mert a koronavírusnak és az influenzának hasonló tünetei vannak, így azt remélik, hogy a vakcina beadatásával ki lehet zárni legalább az egyik megbetegedést. Azt is jelezte, hogy idén már a 40. naptári héttől megkezdi működését az Influenzafigyelő Szolgálat, emellett a Nemzeti Népegészségügyi Központ gondoskodik a vakcinák kiszállításáról. Arról is beszélt, hogy az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók oltását már megkezdték.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL