Idén is levendulaszüretet rendeztek Békéscsabán

2021. július 4. 18:50 | Gyemendi Réka

Idén is levendula szüretet rendeztek Békéscsabán, a Levendulás kertben. Az eseményt a Zöld 14 Egyesület szervezte és az ingyenes levendulaszedésen túl kézművesekkel, grillterasszal és hűsítőkkel várták az érdeklődőket.

Habár a szombati eső miatt nem pompázott a szokásos, élénk színében az ültetvény, ez semmit sem vett el a levendula illatából és minőségéből. Az előző évekhez hasonlóan idén is nagy volt az érdeklődés: a környékbelieken túl olyanok is voltak, akik nyaralásuk alatt figyeltek fel erre az eseményre.

– Itt pihenünk Békéscsabán, és ez volt a legelső esemény, amit a kereső feldobott. Úgy gondoltuk párommal, hogy ez egy nagyon szép, aranyos közösségi hely, amit érdemes megnézni, és meg közel is van. A levendulaszedés nyugtató volt, az illata isteni, a közösségi tér pedig nagyon aranyos – fogalmzott Szives Márton.

A Zöld 14 Egyesület projektmanagere ismertette, hogy már negyedik alkalommal rendezték meg a levendulaszüretet, melyre mindig nagy az érdeklődés: tavaly például meghaladta az ötszázat a kilátogatók száma.

 

Galéria

 

– A levendula az ókori Rómából érkezett hozzánk, ott használták elsősorban szépségápolásra. A gyógyászatban is használják az orvosi levendulát, illetve parfümök alapanyaga is lehet. Ma már többféle ételbe, süteményekhez is használják, illetve teát, szörpöt főznek belőle – ismertette Duray-Kőrös Diána.

A rendezvényen részt vettek helyi termelők és összesen 30 kézműves is, ezen felül grillterasz, vattacukor és jeges hűsítők várták az érdeklődőket. A gyermekeknek arcfestéssel és trambulinnal kedveskedtek a szervezők.

További programok »

FEL