„Horváth Viktor? Igen, ismerem, ugye ő az a csabai spirihangszeres?” „A Viktor? Voltam pár hangtál-meditációján.” „Igen, tudom ki – tőle vettem a fűnyírónkat.” „Azt hiszem, a dobkörösökkel láttam már.” „Együtt jógáztunk, de egy fesztiválon is láttam zenélni” – hangzottak a válaszok, amikor különböző körökben arról érdeklődtem, ismerik-e Horváth Viktort. És valóban minden válaszban benne van ő. Horváth Viktor „civilben” kerti kisgépekkel foglalkozik, de talán még többen ismerik különleges hangszereinek és a zenélésnek köszönhetően.
– Egy bemutatkozásában úgy fogalmazott, hogy a jógának is köszönhetően vett komoly fordulatot az élete. Hogyan kezdődött mindez?
– Úgy tizenkét éve, harmincéves korom körül alakult úgy az életem, hogy egyedül voltam, és kezdtem elcsendesedni. Akkoriban jött be igazán a számítógép az életembe, és valahogy mindig ezoterikus oldalakra terelődtem. Órákig tudtam beszélni azokkal, akik hasonló érdeklődésűek. Elvégeztem a reiki 1-es és 2-es tanfolyamot, a figyelmem az energiákkal való öngyógyításra, gyógyításra irányult. Akkoriban a Colosseumban, a korábbi Tevanos testneveléstanárom, Varga János tartott jógát – elkezdtem hozzá járni, de csak hetente egy-két alkalommal. Később megláttam az Ízisz Jóga Stúdiót, és ott már komolyan foglalkoztam a jógával. Eleinte még húztam, erőltettem a pózokat, de Lenkefi Mónika hamar rádöbbentett, hogy a valódi jóga nem erről szól. Ahogy egyre inkább elmélyültem a jógában, szinte láttam magam jógaoktatóként. Egy válás után voltam, kerestem a helyem a világban, és indíttatást éreztem arra, hogy elinduljak ezen az úton is. Móni vállalta, hogy felkészít, hónapokig oktatott, így aztán jelentkeztem az akkreditált jógaoktatóira, ahol a mostani feleségemmel, Hajdu Réka Zsófiával is megismerkedtem. A gyakorlás és az oktatás által szerzett tapasztalásaimból, belső elmélyülésemből megnyíltam egy addig számomra szinte ismeretlen világ felé.
– Mikor kezdett komolyabban a zenélni?
– Már jógaoktatóként is tartottam hangtál-meditációkat, és jártam a Tűzkör Dobkörbe dobolni. Ez a kettő foglalkoztatott eleinte komolyabban. Úgy éreztem, hogyha megütöm a sámándobot, az különböző pozitív folyamatokat indít el bennem, míg a hangtál egy lecsendesültebb belső világ felé visz. Megragadott a hangszerek varázsa, és kinyílt számomra ez a világ is. Aminek megtetszett a hangja, ami valami miatt megérintett – az egyszerű csörgőtől a gongig – abból vásároltam, és önképző módon elkezdtem különböző hangszereken tanulni.
– Mi a repertoár? Milyen hangszereken játszik most?
– Inkább kategóriákat mondanék. Szeretem az ütős hangszereket, dobokat, az afrikai doboktól a sámándobokon át a spacedrumig, de a gong is nagy felfedezés volt számomra. Szívesen játszom csörgőkön, különböző shakereken, ritmushangszereken. Sajátos zenei világa van a pásztorfurulyának, indián furulyának, a didgeridoonak, és a dorombot is nagyon megszerettem. A feleségemtől nagyon sokat tanultam e téren, ő volt az, aki terelgetett, segített, kritikát fogalmazott meg, mert eleinte ritmikai érzékem sem igazán volt. Aztán a gyakorlással idővel egyre letisztultabb lett minden. Volt, hogy percekig egy-két hangot próbálgattam, mert az valamit megmozdított bennem. Aztán azt próbálgattam, hogy a ritmika és a hangszerek váltogatása milyen folyamatokat indít el, mit lehet ebből kihozni. Egyre inkább azt vettem észre, hogy minden hangszer valamit pluszban is kihoz belőlem. Talán furcsán hangzik, de olyan érzés, mintha a hangok ott lennének valahol az Univerzum polcain, és amikor megszólaltatok egy-egy hangot, amikor leveszem azt a polcról, akkor kimegy a világba, és valahogy visszareflektál rám. Így a hangokon keresztül vándorolgatok a világban.
– Folyamatosan képzi magát, egyre újabb és újabb hangszereket fedez fel, és ezt a világot a közönségnek is igyekszik megmutatni.
– Nyáron fesztiválokra járok, de év közben is sok helyre hívnak örömzenélésre, meditálásra. Nincs pontos koreográfiája, kottája az ilyen alkalmaknak, csak egy bizonyos kerete. Azt gondolom végig, hogy milyen hangszereket vigyek, és hogyan épüljön fel egy ilyen este. Általában a mélyről jövő hangokkal indítok, a közepén van egy kibontakoztatás, a végén pedig egy lecsendesítése az egésznek. Persze a helyszíntől is függ egy-egy alkalom kimenetele – van, hogy 20, van, hogy 200, de olyan is, hogy több mint ezer ember figyel rám; mindegyiknek megvan a maga szépsége. Világ életemben kicsit visszahúzódó voltam, de a zenélésben érzem, hogy kiteljesedek, és az adott időkeretnél tovább tudnék szárnyalni, megyek haza, és még mindig ott csengenek bennem a hangok. Látom azt is, amikor valakiből kiszakad egy sóhaj, feloldódik benne valami a zene hatására, és ez mindig jó érzés. Két hónapja Berényi Nagy Péterrel alapítottunk együttes, amelynek neve Világfa – úgy érzem, hogy ez megint egy újabb szint lesz az életben, ismét valami újat, valami jót hoz.
– Közben van egy „civil” foglalkozása, és ott a család is. Hogy jut mindenre idő, energia?
– Ötven százalékban az a földi életem, hogy kerti kisgépekkel foglalkozom, beszélek a vevőkkel, a hozzánk fordulókkal, és ezen a szinten is nagyon jó kapcsolatok alakulnak ki. A másik ötven százalék a spirituális énem, amikor örömzenélek, kikapcsolódom, fesztiválozom. Napi szinten vesszük elő a hangszereket otthon is. Népes a családunk, az első házasságomból van két gyermekem, a feleségemnek három, és van két közös gyermekünk is. Hétvégenként van, hogy kilencen vagyunk otthon. A feleségemmel egy ideje elkezdtünk gitározgatni, és a legújabb közös szerelmünk a hárfa, szóval a hangszercsalád is egyre bővül. Most azt érzem, hogy ez így együtt tölt, és ad energiát. Szerintem a mi életünk így kerek egész.