A bútoroknál könnyű dolgunk volt, már korábban megbeszéltük, hogy egy fenyőágytól és egy kanapétól válunk meg – ezeket elajándékoztuk, és volt olyan rosszabb állapotú szék, amit a lomtalanításkor tettünk ki.
A férjem a műszaki dolgokat, DVD-ket, CD-ket, régi tankönyveket, na meg a mindenféle vezetékeket vizsgálta át. Jól jött, hogy a lomtalanításkor a CsabaParknál átvettek régi műszaki cikkeket, ott kötött ki az ezeréves rossz nyomtató és számítógép.
A ruhákat általában szezonról-szezonra átnézzük, persze így is akadnak a szekrényben „majdcsakegyszerbelefogyok” és „valamirecsakjólesz” ruhák – de most ezekből is bezsákoltunk valamennyit.
Emlékszem, nagymamám annak idején a rossz törölközőket, ágyneműket megfoltozta, a csorba tányérokat megőrizte, hiszen „kellenek azok majd a rosszabb időkben”. Valamit örökölhettem ebből, de – bármennyire is fájt értük a szívem – búcsút intettem az egykori kedvenc, ma már sérült bögréknek, tányéroknak.
Az iratok jelentik nálunk a mumust, azonban most – legalábbis egy részüket – sikerült átnéznünk. A fiókokban, dobozokban, dossziékban ott voltak közös életünk negyven évének különböző dokumentumai… Amikor még fiatal házasként megkaptuk az első közös lakásunkat, ahogy jöttek a gyerekek, ahogy költöztünk, a kölcsönök papírjai… Három fiunk lévén leletek a sürgősségiről, általában sportsérülésekről, az első új autónk csekkjei, adópapírok, bizonyítványok, szakdolgozatok… Egy szó, mint száz, bár haladtunk, ennek nem sikerült a végére jutnunk, mire érkeztek a mesterek.
Az utóbbi időszakban aztán hozzászoktunk, hogy hol itt, hol ott dolgoztak a lakásban, a férjem és az egyik fiam pedig szinte folyamatosan pakolt innen oda, onnan ide. Igyekeztünk nem láb alatt lenni az aktuális munkaterületen, ami annak előtte a nappalink, a hálószobánk vagy éppen a konyhánk, ebédlőnk volt.
Néhány hétig olyan volt, mintha sátoroztunk volna a lakásban: „Hol a serpenyő? Hol lenne? Hát, a hálószobában az ajtó melletti polcon, a lexikonoktól jobbra.” „Hol fogunk aludni? L-alakban a nappaliban.”
Ahogy a mesterek jöttek, mentek, szorgoskodtak, kijavították, amit kell, egyszer csak kezdtek úgy alakulni a dolgok, ahogyan elképzeltük, mi pedig örültünk az új ablakoknak, a kicserélt mosogatónak, az új kapcsolóknak, a megjavított záraknak, a megragasztott székeknek és mindennek. Miután a többi mester elkészült, a festők is megérkeztek, jól és gyorsan dolgoztak, a vártnál hamarabb be is fejezték a munkát.
Volt persze sok-sok kényelmetlenség, és az is kiderült, hogy több mindent kellett megcsináltatnunk, mint azt eredetileg terveztük, de valahogy végig az lebegett a szemünk előtt, hogy utána jobb lesz. Lassan mindent visszapakolunk, és a selejtezéseknek köszönhetően még több helyünk is van, szóval oda lehetne… De most inkább csak örülünk kicsit!
