Amikor 1848. március 15-én Petőfi Sándor költeményével, a Nemzeti Dallal kirobbantja a magyar forradalmat, az osztrák elnyomók egy titkosügynököt bíznak meg azzal, hogy állítsa meg a felkelést – ez a Most vagy soha! című új, magyar történelmi kalandfilm kiindulópontja. A mintegy öt éven át, hatmilliárd forintból készülő alkotásban több Békés vármegyei kötődésű alkotó is részt vett, közülük elsőként a filmen forgatókönyvíróként és kreatív producerként is dolgozó, orosházi születésű és békéscsabai kötődésű Szente Vajkot kérdeztük.
„Sokszorozott energiával dolgoztunk”
Történelmi kalandfilm lévén, az első lépés a kutatás volt: a csapat éppen ezért minden fellelhető anyagot átolvasott.
– Nemcsak március 15-e, hanem az azt megelőző, illetve azt követő napok eseményeit is ismernünk kellett. Elolvastunk minden fellelhető tanulmányt, tényanyagot, korabeli forrást. Március 15-e egy nagyon jól dokumentált nap, számos forrás áll rendelkezésre. De van pár dolog, ami nem volt világos, ilyen tisztázandó kérdés volt, hogy az osztrák elnyomó hatalom miért nem próbálta megakadályozni a márciusi ifjak tevékenységét. Ekkor bukkantunk rá arra a tényre, hogy abban az időszakban kezdett el szerveződni a Habsburg Birodalomban a titkosrendőrség, ez adta az egyik fontos történetszálat – idézte fel a kezdeteket Szente.
A forgatókönyvírói folyamat nem indult épp a legszokványosabb módon, hiszen a koronavírus-járvány idején korlátozottak voltak a találkozási lehetőségek.
– Reggelente mindenki kinyitotta a laptopját és egy közös dokumentumban kezdtünk el dolgozni, amelyben látható volt, ki mit ír. Hosszas beszélgetések előzték meg a munkát, öröm volt abban a nagyon nehéz időszakban, hogy nyugodtan tudtunk dolgozni. Sok-sok változatot készítettünk, mire a forgatókönyv elnyerte a végleges formáját – emlékezet vissza.
Szente a legtöbb forgatási napon részt vett, hiszen mint mondta, menet közben is számos döntést kellett hozni. Hozzátette: alkotásuk sokszorozott energiával készült, mert a filmben dolgozók vissza szerettek volna adni valamit a forradalom hőseinek. Kitért arra is, hogy igyekeztek minden apró részletre tekintettel lenni, rengeteget próbáltak, a színészek számára pedig háttértörténeteket, személyiségleírásokat készítettek a megformálandó karakterekhez. Így mire a forgatásnak ahhoz a pontjához érkeztek, amikor felvették a Nemzeti Múzeum lépcsőjén játszódó jelenetet, a színészek szó szerint belebújhattak figurájuk bőrébe.
– A nyitó hétvégén több mint 75 ezer ember látta a filmet, örülök annak, hogy sokakat érdekel. Ugyanakkor a vegyes fogadtatás másik oldala, hogy az online újságok részéről egy politikai rosszindulat sejthető, amit nagyon sajnálok. A Most vagy sohát egy olyan filmnek tekintem, amely nem szeretne politikai térben létezni, azonban behúzzák abba, sokszor személyeskedve – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a közönségtalálkozók alkalmával pozitív fogadtatásban részesülnek, Erdélyben is gyarapszik a nézők száma, valamint jól sikerült a londoni premier is.
Barátok közt, profikkal
A Békéscsabai Jókai Színház két színművésze, Gerner Csaba és Katkó Ferenc is feltűnik a filmben. Előbbi Tulipánt, utóbbi Pofaszakállt formálja meg, akik a történet szerint Farkasch-nak, az osztrák titkosrendőrnek dolgoznak és azon munkálkodnak, hogy gátat szabjanak Petőfiék törekvéseinek. Kérdésemre, miszerint mintha valahogy mostanában gyakrabban megtalálnák őket a gengszter szerepek, Katkó Ferenc nagyot csodálkozott (legutóbb A király című sorozatban játszott kemény kötésű bűnözőt – a szerk.), Gerner Csaba pedig mosolyogva jegyezte meg, az ifjú Petőfi szerepe mindkettejüknek furcsán állt volna.
A "kicsi a világ" színészberkeken belül nem csak egy egyszerű szólás, hiszen aki gyakran szerepel színpadon vagy kamerák előtt, az hamar megismeri a szakma krémjét. Gerner Csaba rögtön azzal kezdte a beszélgetést, hogy a Most vagy soha! színészeinek legalább nyolcvan százalékával dolgozott már együtt korábban, sokakkal ápol baráti viszonyt – Katkó Ferenc mindeközben nagyokat bólogatott –, így olyan volt az egész forgatás, mintha a barátaival dolgozott volna együtt. Statisztaként szerepelt a filmben a békéscsabai származású Bánszki Mihály – erről korábban itt írtunk –, de felbukkan benne a Színitanház egykori növendéke, Borovics Tamás is.
Mindketten kiemelték, hogy rendkívül profi volt a stáb, a legapróbb részletekig odafigyeltek mindenre – még arra is, hogyan volt begombolva az ingjük.
– Ez azért fontos, mert a jeleneteket időben és térben is máskor, máshol vettük fel – az egyik pillanatban még Sopronban vagyunk, a következőben már Fóton, a díszletben – magyarázza Gerner, hozzáfűzve, hogy Sopronban, Budapesten és Komáromban is forgattak.
– Nem lehet eltérés a képek között, hiszen a néző azonnal kiszúrja a bakit, erre ügyelnek a scriptesek, akik emlékeztetnek rá, hogy állt a gallérunk két hónappal korábban, az előző forgatáson – mondja Katkó, aki először vett részt ekkora volumenű produkcióban.
Többek közt ez is a különbség a színpadi és a kamerák kereszttüzében zajló munka közt: a forgatáson akár napi 12 órát is dolgoznak, de vannak több órás kiállások, egy-egy jelenet felvétele közt pedig akár hónapok is eltelhetnek. Mindketten kiemelik, mekkora odafigyeléssel dolgoztak a háttérmunkások, mindenki igényére tekintettel voltak, a sminkesek, jelmezesek rendíthetetlenül helyezték fel napról napra ugyanazt a sebhelyet, tetoválást, fogprotézist a színészekre, míg a rendező Lóth Balázs részletekbe menő instrukciókkal látta el őket még azzal kapcsolatban is, hogyan, merről merre mozogjanak, hogy a vágóasztalon végül minden stimmeljen.
Gerner Csaba külön kiemelte, hogy számára nagy jelentősége van a filmnek, hiszen az egyik jelenetben először szerepelnek közösen a fiával – ő egy pékinast alakított, aki egy felemelő pillanatban nyújt át egy kenyeret Tulipánnak.
