Most vagy soha! – közönségtalálkozó a Csabagyöngyében

2024. szeptember 9. 13:00 | Kintner Nikolett

Közönségtalálkozón vehettek részt pénteken az érdeklődők a Most vagy soha! című film ingyenes vetítése után, ahol Szente Vajk és Katkó Ferenc beszélt film alkotói folyamatáról.

Ingyenes vetítésre invitálta az érdeklődőket a Csabagyöngye Kulturális Központ, ahol a Most vagy soha! című történelmi témájú kalandfilmet tekinthették meg a nézők. A film után a közönségtalálkozót Kovács Nóra indította kérdéseivel, majd később a jelenlévők is kérdezhettek a két művésztől, akik a beszélgetések során több kulisszatitkot is megosztottak a hallgatósággal.

Katkó Ferenc, színművész felidézte, hogy mind a szereplőgárda, mind a stáb mérhetetlen tehetséggel és profizmussal állt a munkálatokhoz, és jó szívvel emlékszik vissza a forgatás hangulatára is.

Katkó Ferenc, színművész (Fotó: Behir.hu)

 

– Én négy hónapot forgattam ehhez a filmhez és fantasztikus élmény volt, hogy egy ekkora kosztümös, történelmi kalandfilmben játszhattam. Ezt, amíg élek nem felejtem el, pályafutásom egy legemlékezetesebb pontja marad – nyilatkozta a Békéscsabai Jókai Színház színművésze.

A történelmi kalandfilm forgatását 2022-ben kezdték el és hosszas munkálatok után 2024 március 15-én mutatták be. Szente Vajk, a film egyik forgatókönyvírója és kreatív producere elmondta, hogy ezen időszak alatt körülbelül ötvenszer látta a készre vágott produkciót, így kiküszöbölve, minden apró hibát.

– A filmnek az úgymond végleges formája nagyjából egy szűk fél évvel a bemutató előtt már elkészült, de utána még esett néhány kisebb változás a kópián – fogalmazott.

Szente Vajk, forgatókönyviró, kreatív producer (Fotó: Behir.hu)

 

Szente Vajk kiemelte, hogy az előadóművészetnek nem csak szórakoztató, de edukációs szerepet is be kell töltenie, és a közönségtalálkozók azért is fontosak, mert ezáltal láthatóvá válik az emberek érdeklődése a filmmel és a filmkészítéssel kapcsolatban. Hozzátette még, hogy bár a nézői visszajelzések nagyon pozitívak, sajnos a média oldaláról méltatlan kritikákkal is találkoztak.

– A filmet nagyon sokan nézték meg a moziban itthon és Erdélyben is, de azért körülveszi egy olyan médiavisszhang is, aminek elég erőteljes politikai felütése van, ezeket természetesen szelektálni kell és eldönteni, hogy mi az, ami a filmnek szól és mi az, ami nem – tette hozzá a forgatókönyvíró.

A kezdeti megszeppentség ellenére a fiatal közönség is egyre inkább kivette a részét az eseményből, nem csak a pedagógusok, de a művészek örömére is. A bátor kérdezőket az esemény végén nyereménnyel jutalmazták.

 

A Most vagy soha! igazi szuperprodukció volt, melyhez minden nagyobb vidéki színházból castingoltak színészeket, akik egy 1000 fős stábbal a háttérben dolgozhattak. Összesen 6000 jelmezt készítettek a forgatáshoz, amit a főbb szereplők mellett 2-3000 statiszta viselt a jelenetekben. A képsorok alatt több mint 100 percnyi zene szólalt meg.

Szente Vajk elmondta, a következő, hasonlóan nagy volumenű történelmi produkciójuk a mohácsi csatát dolgozza fel, melynek bemutatóját 2026-ra, az esemény 500. évfordulójára tervezik.

További programok »

Kultúra

Holokauszt 80 – Előadássorozat indult a könyvtárban

A holokauszt 80. évfordulója kapcsán a Békés Megyei Könyvtár három előadásból álló sorozattal emlékezik meg az európai zsidóság történetéről. Komáromi István történelemtanár kalauzolásával október három hétfőjén, 17 órai kezdettel kísérhetik végig a látogatók a zsidóság történetét az ókortól egészen 1945-ig.
19:42
FEL