Hogy birkóznak meg a pszichológusok a kiégéssel?

2021. augusztus 28. 09:00 | Csiffáry Zsuzsanna

A szakértők egyszerű, de szerintük nagyon hatásos kiégés elleni trükköket vettek sorra. Elárulták, számukra mi válik be a legjobban.

A kiégés egyes fázisait, valamint az ehhez közeli állapotokat szinte minden ember megtapasztalja élete során legalább egy-egy rövidebb időre. A monotonitás, a bizonytalanság, a stressz és a túlterheltség is hozzájárul az állapothoz, amelyre fontos odafigyelni. Bármilyen szokatlanul is hangzik, de még a terapeutákat sem kerüli el, ám ők jobban tudják, hogyan kezeljék, hogy birkózzanak meg vele.

Szakemberek arról, milyen jól bevált tippjeik vannak a kiégés ellen, és elárulták, ők mit tesznek, ha ennek a jeleit tapasztalják magukon. A következő módszerek a megelőzés esetében is remekül működnek.

Kissé ellentmondásosnak tűnhet, hogy még valamibe belekezdj, ha már így is kimerültnek, fáradtnak érzed magad, vagy besokalltál, pedig egy új hobbi nagyon sokat segíthet. Bari Schwarz pszichoterapeuta elárulta: valami új, izgalmas dolog testileg és lelkileg is képes feltölteni, ő például tudatosan ügyel arra, hogy mindig legyen valami olyan tevékenység az életében, ami kikapcsolja egy kicsit. Volt, hogy kötni kezdett, de kipróbálta a pilatest, sőt még egy borklubba is belépett, amikor úgy érezte, szüksége van rá.

Forrest Talley pszichológus szintén ezt a taktikát alkalmazza, ő azonban a tervezés és az építés területén találja meg a kiteljesedést, néhány évvel ezelőtt például lányának készített egy kis házat. De hozzátette, más szakértők többek között általában az utazást, a futást vagy a főzést választják.

Alfiee Breland-Noble klinikai pszichológus arra esküszik, hogy a tengerpartot idéző elemekkel teremtsen békés, harmonikus környezetet irodájában. Képernyővédőnek például óceánparti fotókat állít be, de egy nehéz nap végén gyakran megnéz egy gyönyörű strandokat mutató videót is, melyet ő készített, és azokat a helyeket válogatta bele, amiket már meglátogattak családjával. Még a gyertyái is a vízpartot idézik, néha pedig beiktat egy 15-30 perces meditációt is.

Forrest Talley hozzátette, a terapeutáknak is foglalkozniuk kell életük azon területeivel, amelyek örömöt, célt és kiteljesedést adnak nekik. Ezért is kezd a munkán kívül is olyan projektbe, ami célt, motivációt jelent számára. Lehet ez akár bármilyen spirituális, kreatív dolog, de akár politikai tevékenység és önkénteskedés is.

A testmozgásnak nem csupán fizikai, hanem mentális hatásai is vannak, és még a figyelemelterelésben is segít. Talley szerint az edzés megköveteli, hogy az ember összpontosítson, erőltesse magát, ezáltal pedig gondolatban is eltávolodik a munkától, és visszatér a jelen pillanatba. Úgy véli, nem kell túlzásba esni, még a rendszeres séta is nagyon sokat számít.

Linda Reitzes klinikai szociális munkás számára a természet és a meditáció jelenti a kiégés elleni terápiát. Kevin Gilliland pszichológus szerint is igen fontos, hogy rendszeresen a szabadban tartózkodhasson, ő például imád az udvarán sétálgatni, a fák körül lenni, kertészkedni vagy locsolni.  

Mindenkinél előfordul, hogy rosszabb napjai vannak a munkahelyén, ez teljesen természetes és normális, nem ad okot az aggodalomra. Az viszont már igen, ha valaki egyenesen utálja az állását: ez ugyanis nemcsak a munkakedvre, hanem a testi és lelki egészségre is káros hatással van. Azonkívül, hogy az illető nehezebben kel fel reggelente, és rossz hangulatban indul el otthonról, más, hosszú távon megjelenő következményeket is okoz a munkahely iránti gyűlölet. Pszichológusok árulták el, milyen meglepően káros hatásokat eredményez az, ha valaki nem szereti az állását: aki ezeket tapasztalja, annak minél hamarabb érdemes váltani.

További programok »

FEL