Hirtelen felindulásból már csütörtökön megrohamozták a virágárus helyeket

2021. március 6. 13:52 | Such Tamás

Nemcsak a virágboltokat, hanem az ABC-ket is, ahol a parizer mellett cserepes gerbera is kapható.

A virágattack mint derült égből a… indult be már csütörtök délelőtt, miután a kormányinfón bejelentették, hogy március 8-tól 22-ig bezárják az üzletek többségét. Ez alól a virágárusok sem kivételek. Ezzel veszélybe került március 8-ai, azaz a nemzetközi nőnapi ünnepély is. (A nőnap, amelyet még a Valentin nap sem tudott „kigyomlálni”.)

Majd másnap Orbán Viktor, a péntek reggeli, rádióinterjújában elmondta, a virágárusok kizárólag a hétfői nőnapon még nyitva lehetnek. A miniszterelnök feloldása következtében jó néhányan fellélegezhettek. (Nyilván a megaélelmiszer üzleteket, ahol virágokat is árulnak, nem érint a korlátozás.)

Nos, az enyhítést követően az emberfia azt hiszi, hogy nemcsak a virágosok nyugodtak meg, hanem a vásárlók is. Nem éppen…

 

Rózsa – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Rózsa, rózsa, multi rózsa levele... – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Amikor péntek délután betértem a szokásos ABC-mbe, a szokásos hétvégi portékákat beszerezni, azt látom, hogy a fejek szálas- és cserepesvirágokkal kilószámra pakolják bevásárlókocsijaikat. Némi déjà vum volt: a., tavaly is ezidőtájban kezdődtek a korlátozások; b., tavaly is ezidőtájban tömték tele mindenféle hasznos dologgal (élesztő, olaj, gurigapapír) az emberek a kosaraikat. Ellenben most a virágos pultok kongtak.

Tettem jó néhány kört, s mielőtt a pénztárhoz értem volna, ott kacsingatott egy vödörben egy rózsacsokor. Jelentem, a tömegpszichózis áldozata lettem. Úgy tűnik, tudat alatt nem akartam kimaradni a vásárlásból, miután folyton virágos kocsikkal ütköztem. Ez olyan, mint amikor egy téren három ember hosszú ideje az ég felé néz, majd egy csomóan követik…

Beálltam a sorba, én is vettem egy csokorral.

 

Szpisják Erika, az Erika Virágszalon tulajdonosa – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Szpisják Erika – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

***

Szpisják Erikával, az egyik békéscsabai virágszalon tulajdonosával beszélgettem, hogy miképp élték meg az elmúlt napok történéseit.

„A csütörtöki bejelentést követően először nagyon megijedtünk, hogy mi lesz velünk – meséli. – Majd egy-két óra múlva a vásárlóink megnyugtattak. Sokan telefonon keresztül adták le a megrendeléseket – péntekre, szombatra, vasárnapra; és aznap lényegesen több vásárlónk volt, mint korábban.”

Hozzáteszi, majd amikor péntek reggel megtudták, hogy nőnapon még kinyithatnak, akkora az a hír lett a nap csimborasszója – némileg feloldotta a korábbi órák szorongásait.

„A következő hetekben csak az offline kereskedelmi tevékenység szünetel – folytatja –, a webáruházunk továbbra is működik, házhoz szállítjuk a virágokat. Illetve kegyelet szempontjából folyamatosan egyeztetünk a temetkezési vállaltokkal.”

(Amúgy Manyika örült a rózsának.)

Ajánlott irodalom:

 

 

További programok »

FEL