Orbán Viktor: Zárni kellett, hogy húsvétkor nyithassunk

2021. március 5. 08:45 | behir.hu

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorában beszélt a március 8-tól életbe lépő korlátozásokról.

Nem volt más választásunk, ezek járványügyi szakkérdések, a szakemberek pedig azt mondták, hogy tragédia lesz, ezért szigorítani kellett  mondta Orbán Viktor miniszterelnök a rádiónak adott interjúban. A kormányfő hozzátette, hogy a későbbi, húsvéti nyitáshoz most zárni kellett.

A miniszterelnök elmondta, hogy ez a harmadik hullám még a másodiknál is erősebb lesz, ezért döntöttek úgy, hogy az általános iskolákban és az óvodákban digitális oktatásra állnak át, de a bölcsődéket egyelőre nem kell bezárni.

 

A barkácsboltok folyamatosan, a virágboltok március 8-án lehetnek nyitva

 

A szolgáltatások közül az élelmiszerboltok és barkácsboltok nyitva lesznek, de minden másnak zárnia kell. Ez nagy nehézséget okoz majd a virágosoknak, de ezek az üzletek a hétfői nőnapra kivételt kapnak. Ezután azonban a virágboltoknak is be kell zárniuk. 

Közöltem, hogy az állami tulajdonban lévő üzlethelyiségeket bérlőknek március egészére elengedik a bérleti díjat, valamint kiterjesztik a bértámogatást minden olyan ágazatra, amelyet érint a korlátozás. Az önkormányzati bérlőknek szintén elengedik a bérleti díjat az egész március hónapra.

Beszélt arról is, hogy a katásoknak nem kell fizetniük erre az időszakra, az egész márciusi hónapra megkapják a bértámogatást és az adókedvezményeket. 

A miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy akik erre készülnének, a luxusvakációkat halasszák el, mert hazahozhatnak ismeretlen mutánsokat, amelyekkel másokat is bajba sodorhatnak.

Az operatív törzs reggeli ülésén egész hajnalban az oltások körüli kérdésekkel foglalkoztunk. Az oltás nem kötelező, de már szép számban, több mint 2,8 millióan regisztráltak. Május elején 4,7 millió oltásig juthatunk, míg június elejéig 8 millióval tervezünk – számolt be róla Orbán Viktor.

 

Az elmúlt 24 órában 6369 fővel nőtt a beazonosított fertőzöttek száma

 

– Péntekre 6369 új fertőzöttet azonosítottak, és elhunyt 143 honfitársunk. Lélegeztetőgépen 677-en, míg kórházban 6877-en vannak. Jelen pillanatban az látható, hogy ez a szám fog felmenni, felmehet akár 20 ezerre is – közölte Orbán Viktor.

Kiemelte: többféle tervet is kidolgoztak a fertőzöttek számának kezelésére; és lesz elég ágy, lesz elég lélegeztetőgép, lesz elég ember is.

A régivágásúak közé tartozom, ezért fordultam a kínai vakcinához – fogalmazott a kormányfő. Hangsúlyozta: a kínaiak időben szállítanak, az oroszok tartják az ütemet, ellenben az uniós szállítmányok folyamatosan késnek, és megbízhatatlanok.

Orbán Viktor közölte: a háziorvosoknál eddig személyes ismertség alapján történt az oltás, most azonban a tömeges oltással át kell állni az adatalapú oltásra.

Itt előfordultak problémák, ezért egy külön operatív csoport állt fel, hogy kijavítsa a hibákat. Előfordulhatott, hogy olyan embereket hívtak be, aki egyszer már kapott vakcinát, vagy megváltozott a lakhelye. 

A miniszterelnök közölte, hogy pénteken közzéteszik azt a telefonszámot, ahol közvetlenül lehet jelezni a rendszerben a felmerült kérdéseket.

 

Az oltási terv átalakítása nem jelent gondot

 

A kormányfő beszámolója szerint az oltási terv átalakítása egyelőre nem jelentett gondot. Kevés idő telt el, mióta alkalmazzuk a vakcinákat, ezért kevés a gyakorlati ismeretünk is. Arról, hogy mennyi idő teljen el az első és a második oltás között, a tudományos álláspont jelenleg az, hogy ez 21 napnál több lehet. A kínai vakcináknál ezért is tudjuk kitolni az oltások határidejét – mondta.

Élethalál harcot folytat minden miniszterelnök Európában a járvány ellen, eközben a brüsszeli buborékban adminisztratív akadályok kidolgozásán foglalkoznak – értékelte Orbán Viktor így értékelte a Néppárt döntését az alapszabály módosításáról, amely után a Fidesz kilépett az EPP frakciójából.

Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „nem ismerek olyan európai politikust, akinek személyes véleménye bármilyen befolyással bírna Magyarországra”. Arra a kérdésre, hogy történt-e személyes egyeztetés az EPP frakcióvezető Manfred Weberrel, úgy válaszolt, hogy nem. A Néppártból való kiválással kapcsolatban a kormányfő azt mondta: lényegében a Néppárt és a Fidesz útjai elváltak.

 

Keletről több vakcina érkezik a vártnál

 

Orbán Viktor hangsúlyozta: „a keleti vakcinaszállítással nincs probléma, még hamarabb is érkeznek a tervezettnél. Erről Szijjártó Péter gondoskodik, aki egyelőre jól halad a tárgyalásokkal. A kínaiak most is körülbelül 50 ezer vakcinával többet küldtek, mint amennyit vállaltak. Az oroszok is jó ütemben szállítanak, annak ellenére, hogy a többi ország növekvő igényei miatt egyre leterheltebbek”.

 

Mi lehet március 22-e után?

 

A kormányfő hangsúlyozta, hogy a szakértői vélemények a március 22-ei utáni időszakra vonatkozóan nagyon eltérőek, a szakemberek különböző tendenciákat vázoltak fel.

Egyes vélemények szerint 10-12 nap után a mostani zárással már meg lehet törni a harmadik hullámot, valaki 14 napot említett, míg mások szerint óvatosan kell nyitni a 14. nap után, hogy elkerüljük a negyedik hullámot.

Az biztos, hogy a kéthetes zárással befordultunk a vírus elleni harcban célegyenesbe. Ha most zárunk, akkor hiszek abban, hogy megkezdhetjük a fokozatos nyitást. Akkor tudunk nyitni, ha most zárunk – tette hozzá Orbán Viktor.

További programok »

FEL