Orbán Viktor: Augusztustól lehetőség lesz a harmadik oltás felvételére

2021. július 16. 08:08 | Mikóczy Erika

Kötelezővé teszik az oltás felvételét az egészségügyben dolgozók számára, a lakosság körében pedig augusztustól lehetőség nyílik arra, hogy aki szeretné, felvegye a harmadik oltást is – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában, pénteken reggel.

A harmadik oltással kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: a vélemények a tekintetben megoszlanak, hogy szükség van-e rá, vagy sem. Megjegyezte: olyan véleményt nem ismernek, amely szerint ártana, tehát nem kell félni tőle. Éppen ezért a kormány  lehetővé teszi  a harmadik oltás felvételét, azzal a kitétellel, hogy teljen el 4 hónap a második oltás beadása óta. Mint mondta, érdemes felkeresni a háziorvost és vele konzultálni erről. Az oltást, akik szeretnék, ott kaphatják majd meg, ahol az előzőeket is. Hozzátette, hogy a harmadik oltás felvételére augusztus 1-jétől lesz lehetőség.

 

Csak az dolgozhat az egészségügyben, akit beoltottak

 

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy átoltottság tekintetében Magyarország még mindig az egyik legbiztonságosabb, legátoltottabb ország. Közölte, hogy továbbra sem teszik kötelezővé az oltás a lakosság számára, azonban egy területen igen.

– A kényszerítésnek nem vagyunk hívei, de az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé tesszük az oltást a betegek védelme érdekében. Az egészségügyben tehát csak az dolgozhat, aki felveszi az oltást – emelte ki a miniszterelnök.

 

Az idősek 15 százaléka még nincs beoltva, őket próbálják meggyőzni ennek fontosságáről

 

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy néhány országban újra zárnak, Magyarországon is vannak, akik azt mondják, hogy az elszigetelés útját kellene járni. Mióta azonban van elegendő vakcina hazánkban, az a cél, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel, hiszen ha esetleg meg is fertőződik valaki, a betegség lefolyása nála nem lesz olyan súlyos, mint az oltatlanoknál.

Hozzátette, hogy az idősek 15 százaléka még ma sincs beoltva, mert nem kérte az oltást, rájuk nagy veszélyt jelenthet a koronavírus delta variánsa.

– Aki nem vette fel az oltást, az ma nagyobb veszélyben van, mint a járvány során eddig bármikor. Éppen ezért úgy döntött a kormány, hogy a be nem oltott időseket személyesen keresik fel a háziorvosok, rezidensek, és igyekeznek őket meggyőzni az oltás fontosságáról – tette hozzá Orbán Viktor.

 

Iskolakezdés előtt az érintett diákoknak lehetővé teszik az oltást

 

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a 16-18 évesek átoltottsága jelenleg 45 százalékos, a 12-15 éveseké pedig nem éri el a 20 százalékot. Kiemelte: lehetővé kell tenni, hogy ez a korosztály teljes egészében megkapja az oltást, amennyiben ezt a szülők igénylik. A terveik szerint az iskolakezdés előtt ezért oltási akciót szerveznek a fiatalok számára: iskola előtt két nappal  lehetővé teszik, hogy a 12 évesnél idősebb gyerekek felvegyék a koronavírus elleni oltást, ha a szüleik ezt megengedik.

A kormányfő arra kérte az embereket, hogy csak akkor menjenek külföldre, ha mindkét oltásuk megvan, különben előfordulhat, hogy útjukról hazahozzák a fertőzést. Beszélt továbbá arról is, hogy a magyar védettségi igazolványnak továbbra is van haszna, ennek birtokában látogathnatók a nem ültetéses szabadtéri rendezvényekl, sportrendezvények, valamint a zenés-táncos rendezvények.

További programok »

FEL