Hideg víz és lovaskocsi - hagyományőző módon locsolkodtak a néptáncosok

2019. április 22. 17:06 | Kovács Andrea

A Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttesnél is a hagyományoknak megfelelően ünnepelték a húsvét hétfőt. A legények lovaskocsira ülve járták végig a házakat és hideg vízzel teli vödörrel öntözték meg a leányokat. A locsolkodásért cserébe húsvéti tojást és finom falatokat kaptak.

 

 

A néptáncegyüttes vezetőjének házában pálinkás koccintással indult a húsvét hétfő. A ház asszonya finom falatokkal, a legkisebb leányzó pedig csokitojásssal köszönte meg a locsolkodást. Az együttesnél 6 éve minden húsvét hétfőn összeállnak a legények és meglátogatják a táncos lányokat. Az idén 12 néptáncos fiú 7 házhoz látogatott el azért, hogy a néptáncos leányok el ne hervadjanak – mondta el Szarka Zsolt, a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes vezetője.

 

Fotó: Ujházi György

 

Az együttes lány tagjai már napokkal ezelőtt elkezdték a készülődést, sütöttek-főztek, hogy minél több finomsággal várják a locsolkodókat.  Többségük hozzá van már szokva a hagyományőrző locsolkodáshoz, de elmondásuk szerint örültek volna annak, ha kicsit melegebb, naposabb időben kapták volna a hideg vizes öntözést.  A0 néptáncos legények a locsolkodásáért piros tojást, csokit vagy mézeskalácsból készített tojásfigurát, valamint finom falatokat és italokat kaptak.

További programok »

FEL