Népviselet, lovaskocsi és vizes vödör - így locsolkodott a Balassi Táncegyüttes

2022. április 18. 15:50 | Papp Ádám Sándor

Idén sem kímélték a lányokat a Balassi Néptáncegyüttes legényei, akik a népszokásokhoz híven egy-egy vödör vízzel indultak locsolkodni. A táncosok az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt csak szűk körben ünnepeltek, idén azonban ismét a hagyományoknak megfelelően idézték vissza a régi idők szokásait.

Két év kihagyást követően ismét lovaskocsira pattant tizenhét balassis legény, akik húsvéthétfőn a táncegyüttes mintegy negyven hölgy tagjához vették az irányt. A fiúk megtöltötték vödreiket, majd egy rövid vers után meglocsolták a lányokat, hogy el ne hervadjanak. A hölgyek között volt olyan, akit első alkalommal locsoltak meg a táncegyüttes férfi tagjai.

– Nekem ez volt az első locsolkodásom a táncegyüttes tagjaként. Jól éreztem magam, kicsit visszamentünk a múltba és felelevenítettük a régi szokásokat. A locsolás után egyértelműen felfrissültem – mondta a hidegzuhanyt követően a behir.hu kérdésére Alt Sára.

 

(Fotó: Kovács Dénes/7.Tv)

(Fotó: Kovács Dénes/7.Tv)

 

A Balassi Táncegyüttes megalakulása óta fontosnak tartja a népszokások ápolását. Korábban megtisztító, gyógyító és természetvarázsló szerepet tulajdonítottak a hideg vizes locsolkodásnak, ma már inkább a közösségépítés és a hagyományőrzés a cél.

– Idén 75 éve, 1947 óta őrzi ezt a hagyományt a Balassi Táncegyüttes. Kezdetekben még csak biciklivel, szódával és illatos vízzel jártak a fiúk, de a ’90-es évektől kezdve már lovaskocsival és vödrökkel járjuk a lányos házakat – emelte ki Mlinár Péter művészeti vezető.

A lányok a vödör vízért cserébe festett tojással, csokinyuszival, sonkával, kolbásszal, főtt tojással és pálinkával vendégelték meg locsolóikat.

 

(Fotó: Kovács Dénes/7.Tv)

(Fotó: Kovács Dénes/7.Tv)

 

További programok »

FEL