Herczeg Tamás: A közösségek nagyon hiányoznak, de most új kihívások jönnek

2018. június 1. 18:45 | Mikóczy Erika

Lezárult egy korszak Herczeg Tamás életében, hogy helyet adjon valami teljesen újnak. Országgyűlési képviselő lett, és mivel a békéscsabai közgyűlésben betöltött tanácsnoki szerepével, illetve a 8-as választókerület egyéni önkormányzati képviselői feladataival ez összeférhetetlen, lemondott ezekről a pozíciókról, ahogy a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettesi posztjáról is.

Herczeg Tamásnak ez volt az ötödik ciklusa a békéscsabai képviselő-testületben, ahová először a rendszerváltozás után jutott be. Összesen húszévnyi testületi munka után a legutóbbi városi közgyűlésen már csak kívülről figyelte az eseményeket, és az országgyűlési képviselőnek fenntartott széken foglalt helyet. Mint mondta, az új feladataiban most kezd elmélyülni, rövidesen azokról is szívesen beszámol, most azonban még az eddigiekről beszélgettünk. 

 

– Az, hogy országgyűlési képviselő lett, egyben azt is jelenti, hogy lezárult egy korszak. Milyen érzés ezt megélni?

 

– Olyan közösségektől, olyan emberektől kerülök most kicsit távolabb, akikkel a munkánk révén eddig ezer szál fűzött össze. Mint minden elválás, kapcsolatlazulás, ez is nehéz. A szociális terület az ott dolgozókkal együtt, az önkormányzati képviselői munka, a Csabagyöngye is eddig az életem fontos része volt, erősen kötődött hozzám. A jövőben csak jóval kisebb intenzitással, kevesebb időtartamban tudok ezekkel foglalkozni. Amiben az ember érzelmekkel, lélekkel és intellektuálisan is benne van, attól nem könnyű elszakadni, de várakozással nézek a jövő felé, hiszen ezután más kihívásokkal kell szembenéznem. Lesz vagy lesznek majd mások, akik továbbviszik ezeket a feladatokat, én legfeljebb önkéntesként vehetek részt abban a munkában, amit eddig főállásban végeztem. A közösségek viszont nagyon hiányoznak, tőlük nehezen tudok elszakadni, vagy talán nem is tudok igazán.

 

– Eddig, amikor végigsétált vagy átbiciklizett a városon, sokan sok mindenért szólították le. Most is megtalálják? 

 

– Sokan megkeresnek, de nyilván ez így volt az előző országgyűlési képviselőkkel is. Számos olyan problémával megtalálnak, ami nem országgyűlési képviselői feladat, a kérdések, kérések nagyon sokrétűek. A parlamenti munkát még tanulom, de már most kezdem látni, miben tudok onnan segíteni. A 8-as választókerületben, ahol egyéni képviselő voltam, időközi választást írtak ki július 22-ére. Azután ott már majd az utódomhoz lehet fordulni.

 

– Tervezi, hogy ezután is eljár a közgyűlésre, ha engedi az ideje? 

 

–  Igen, mindenképpen szeretném a Közgyűlés munkáját figyelemmel kísérni, ahogy a budapesti elfoglaltságom lehetővé teszi, eljárok a csabai testület üléseire. Nem akarom átlépni a hatáskörömet, de országgyűlési képviselőként is képben szeretnék maradni Békéscsaba működését illetően, így segíteni is könnyebb lesz majd.

 

 

 

További programok »

FEL