Hazai pályán, Nagybányán és Kisvárdán is tesztel majd a Csaba

2024. július 15. 17:24 | Kovács Dávid

Elkészült a női kézilabda NB I-ben szereplő TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE felkészülési programja. Rácz Sándor együttese ezen a héten kezdi el a munkát, amely az első tesztmérkőzést két múlva játssza, majd nyáron a hagyományos Kisvárda Kupán és a hazai Szabó Károly Emléktornán is pályára lép.

A csabai együttes két héttel a felkészülés kezdete után július 31-én és augusztus 1-jén Nagybányán lép pályára a házigazda ellen – közölte a klub hivatalos oldalán. A szurkolók hazai pályán először augusztus 9-én láthatja a jelentős átalakításon áteső csapatot, ekkor az NB I/B-s vármegyei rivális, az Orosháza érkezik a városi sportcsarnokba.

Bencsik-Giricz Lauráék két felkészülési tornán is tesztelhetik majd a játékukat: augusztus 16-án és 17-én a Kisvárda Kupán, majd egy héttel később hazai környezetben a Szabó Károly Emléktornán lépnek pályára. A szeptemberi bajnoki rajt előtti utolsó találkozó a másodosztályú Érd otthonában lesz augusztus 30-án.

További programok »

FEL