TAPPE-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–HAJDÚNÁNÁS SK 34–21 (16–11)
BÉKÉSCSABA: Csatlós – Varga H. 2, Gerencsér 3, Borbély 8 (4), Bencsik 5, Ilic 3, Puhalák 2. Csere: Németh K. (kapus), Juhász F. 3, Giricz Lilla, Kukely K. 4, Aranyi 1, Baráth 3, Koós, Vida, Deme. Vezetőedző: Marosán György.
A Hajdúnánás legjobb dobói: Petruska 6, Kostyó, Szécsi 3-3.
Kiállítások: 8, ill 6 perc. Hétméteresek: 5/4 ill. 3/1.
A másik elődöntőben: Nova Pazova–Ruma 32–28 (19–16)
A Békéscsabai Előre NKSE ötödik alkalommal tartja meg a Szabó Károly Emléktornát, amellyel a klub örökös tiszteletbeli elnöke előtt adózik. A nemzetközi tornára a szintén másodosztályú Hajdúnánás mellett két szerb csapat, a Nova Pazova és a Ruma fogadta el a meghívást. Az első elődöntőben a két külföldi csapat mérkőzött meg egymással, a Nova Pazova végig kézben tartotta az összecsapást, a szünetben három góllal vezetett és végül négy találattal nyert.
A második elődöntő előtt a csabai klub legendája, az 1982-ben bajnoki ezüstérmes csapat játékosa, Hankóné Jakab Gabriella végezte el a kezdődobást. A lilák nem nyitottak rosszul, a 4. percben már három gól volt a különbség, azonban Marosán György nem volt elégedett a kezdéssel, a 12. percben időt is kért (7–5). Egy szerencsétlen ütközés után Besenyei Napsugárt kellett lesegíteni a pályáról, aki agyrázkódás gyanúja miatt már nem is tért vissza a folytatsban. Petruska Dóra révén ugyan egyre zárkózott a Hajdúnánás, a következő percekben már jobban működött a hazai védekezés, közel nyolc percig érintetlen volt a háló Csatlós Csenge mögött és egy kihagyott büntető ellenére ötre nőtt az előny (11–6). Ez a távolság a szünetre is megmaradt, úgy, hogy Marosán György hét másodperccel a félidő vége előtt időt kért, majd az akciót végig játszva, az utolsó pillanatokban Kukely Klára alakította ki a szünetbeli állást (16–11).

Borbély Márta és Bencsik Bojána (szemben, lilában) összjátéka jól működött (Fotó: Békéscsabai Előre NKSE/Milyó Pál)
A második félidő egy kihagyott nánási büntetővel indult, majd a házigazda folyamatosan hizlalta a differenciát, a nyolc találatig jutó Borbély Márta góljával a 44. percben volt először tíz a távolság (24–14). A lilák védekezése jól működött, a labdaszerzések után gyors gólokat szereztek. A csabaiak mestere mindenkinek lehetőséget adott, a fölényes győzelem pedig nem forgott veszélyben. A Békéscsaba 34–21-re diadalmaskodott és bejutott a fináléba.
– Az elején nem tetszett a tempó, védekezésben nem jöttek a faultok, nem találtuk a távolságot az ellenfél játékosaival szemben, támadásban nem mozogtunk labda nélkül. Ezt követően feljavultunk és magabiztosan nyertünk, de akadtak hibák, ezeket megbeszéljük és próbálunk javítani. Akadtak jó egyéni teljesítmények, főként beálló pozícióban, annak is örülök, hogy visszaköszöntek olyan elemek, amelyeket edzésen gyakoroltunk. Mindenki megdolgozik a játékpercekért, bemutatkozhatott ifijátékosunk, Deme Liliána is, most már nem előre leosztott, hogy ki mennyit tölt a pályán, hanem úgy menedzselem a mérkőzést, mintha egy bajnoki lenne – értékelt Marosán György vezetőedző.
A torna második napján vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a bronzmérkőzés a Hajdúnánás és a Ruma között, míg a házigazda 12 órától lép pályára a Nova Pazova elleni döntőben.