Hatéves mélyponton a közfoglalkoztatás

2019. március 24. 15:32 | behir.hu

A legnagyobb közfoglalkoztatók között a vízügy, a közútkezelő, de még az Országos Széchényi Könyvtár is megtalálható, rég volt ilyen kevés ember a rendszerben.

Januárban 119,2 ezerre csökkent a közmunkában foglalkoztatottak száma, amely a program 2013-as felfuttatása óta nem volt ilyen alacsony – derül ki a Belügyminisztérium legfrissebb adataiból. Ennél kisebb számot 2013 áprilisában mértek utoljára, akkor 105 ezer közmunkást regisztráltak.

A 119,2 ezer fős létszám decemberhez képest 2,1 százalékos, ám 2018 januárjához képest 26 százalékos csökkenésnek számít – ami az egyre feszítettebb munkaerőpiaci helyzet ismeretében nem meglepő. Januárban 5,4 ezren léptek be a közfoglalkoztatási rendszerbe, ám eközben 8,7 ezer ember fejezte be a munkát.

A közfoglalkoztatottak csaknem fele (47,3 százalékuk) szolgáltatási, szállítási tevékenységet végzett, 8,7 százalék a mezőgazdaságban kapott munkát, míg a többiek az építőiparban, szolgáltatásokban kaptak állást. A közfoglalkoztatottak csaknem fele (48,6 százalékuk) három megyéből került ki: Borsodból, Szabolcs-Szatmárból és Heves megyéből, ami jelzi, hogy hol vannak még gondok az állásteremtésben.
A legnagyobb közfoglalkoztatók listáját továbbra is a Magyar Református Szeretetszolgálat vezeti, ahol egyidejűleg 1435-en dolgoztak, de jelentős közfoglalkoztatók voltak a BM-hez tartozó vízügyi igazgatóságok, a Magyar Közút Zrt. és az Országos Széchényi Könyvtár.

 

A közfoglalkoztatás Békéscsabán is a felére csökkent az utóbbi években, erről ide kattintva olvashat bővebben.

 

Forrás: Világgazdaság

További programok »

FEL