Hatalmasok újra együtt: a legendás Előre csapatokat köszöntötték Békéscsabán

2024. május 25. 20:15 | Bere Mátyás

Majdnem ötven éve, 1974. június 16-án jutott fel a Békéscsabai Előre Spartacus SC az első osztályba. A közelgő évforduló okán a CsabaPark étteremben köszöntötték őket és az 1994-ben, az élvonalban bronzérmet nyert Békéscsabai Előre labdarúgócsapatát szombaton.

Ezúttal is aktuális téma a feljutás, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre éppen annak küszöbén áll, hiszen az NB III-as bajnokság Dél-Keleti csoportját már megnyerte, azaz a bajnoki címet megszerezte. A csapatra még egy bajnoki, valamint két osztályozó mérkőzés vár.

Az egykori együttesek tagjai már érkezésükkor kitörő örömmel üdvözölték egymást. Futballcsapathoz méltó módon, nagy hangerővel a múlt szépségeiről, eseményeiről társalogtak a sok „de rég láttalak!” és „hogy vagy?” mondatok között.

Az eseményen oklevelet kapott a megjelent csapatok valamennyi tagja a város nevében Szarvas Péter polgármestertől és Szigeti Bélától, az önkormányzat ifjúsági- és sportbizottságának elnökétől. A városvezető a Békéscsabai Előre futballhőseiként írta le a két csapatot, akikhez elmondása szerint rengeteg élmény, emlék fűzi őt.

– Nagyon jó a hangulat és örülök neki, hogy szinte mindenki eljött a mai napon. Még külföldről is sokan érkeztek erre a baráti futball találkozóra. Aki szereti a focit, annak mindenképpen felemelő egy ilyen alkalom, nekem pedig mindenképpen az, hiszen a '74-es és a '94-es csapatnak is szurkolója voltam – fogalmazott a polgármester, majd kifejtette, hogy a békéscsabai foci újra a csúcsok közelébe, és a csúcsra is eljuthat majd. Ezután emlékeiről mesélt Szarvas Péter: – '94-ben úgy mentünk ki a mérkőzésekre, hogy világszínvonalú játékosok játszottak a Békéscsabai Előrében, akik annak idején az aranyat is megérdemelték volna – emelte ki.

 

Galéria

 

– Nagyon örülök, hogy újra találkozhatok a régi játékosokkal, játszótársakkal – ezt már Csató Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője mondta, majd kiemelte, hogy maga a sport nem változott olyan sokat az évek alatt, de az edzések annál inkább. – Most sokkal mérkőzésszerűbbek az edzések, több edző dolgozik a csapattal, így több figyelem is jut egy-egy játékosra – részletezte.

Tóth Márton, az 1974-es csapat játékosa hangsúlyozta: nagyon örül, hogy a városvezetés ápolja a hagyományokat és gondol arra, hogy ötven évvel ezelőtt is történt valami, ami egy hatalmas sporttörténeti esemény volt, melyet több mint tízezren követtek. Megjegyezte: a hajdani futball minden téren sokkal rosszabb körülmények között zajlott a maihoz képest. Tóth Márton jelenleg is aktív, most a Magyar Labdarúgó Szövetség Békés vármegyei instruktora.

Udvarácz Milán, a '94-es gárda kapusa Koppenhágából látogatott haza.

– Ez egy szenzációs csapat volt, nem mellesleg egy fantasztikus környezet vett minket körül, úgyhogy csak jó emlékek vannak bennem. Rengeteg siker fűződik az akkori csapatunkhoz, nagyon remélem, hogy lesz még ilyen Békéscsabán – zárta gondolatait.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL