A 7.Tv 2020-ban indította el a Hosszabbítást, amely a Békéscsaba 1912 Előréről szóló, havonta megjelenő magazin. A beszélgetésekből a behir.hu is készít cikket „Interjú az ikonokkal” néven. Korábban Szenti Zoltánnal ültünk le beszélgetni, amit ITT olvashatnak el.
Schneider István 1946. január 14-én született Csanádapácán, ahol 1961-ben mutatkozott be a helyi, megyei II. osztályú együttesben. A fiatal védő ezt követően a Békéscsabai VTSK-ban és a Kecskeméti Dózsában játszott, mígnem visszatért Békéscsabára, az Előre Spartacus SC-hez. Az együttessel az 1973/74-es szezonban feljutott az NB I/B-ből az NB I-be, amelyben 34 bajnokin lépett pályára és 2 gólt szerzett. 1976-ban a Békéscsabai TASK-hoz került, mely ma Jaminai SE néven szerepel a bajnokságokban. Pályafutása végén sportvezetőként tevékenykedett és az Előre elnökségi tagja volt, amikor az együttes 1988-ban megnyerte a Magyar Kupát és akkor is, amikor 1994-ben majdnem megnyerte a bajnokságot. A legendás játékossal az Előre székházában ültünk le beszélgetni. A teljes interjút itt tekintheti meg, az alábbiakban pedig az írásos formát olvashatja.
– 1961-ben mutatkozott be a Csanádapáca színeiben, de mégis hogyan indult a pályafutása?
– Akkoriban akadémia vagy szervezett utánpótlás-nevelés még nem volt, így először az iskolai csapatban ügyeskedhetett az ember. Emlékszem, hogy volt egy iskolai házibajnokság, amikor 6. osztályosok voltunk és a nyolcadikosokkal játszottuk a döntőt, nem kis meglepetésre megvertük őket. Többnyire ilyen volt az utánpótlás időszakom, mígnem a helyi csapathoz kerültem. A Csanádapáca színeiben az ifiben játszottam néhány meccset, majd bemutatkozhattam a felnőtt csapatban. Az első osztályban szerepeltünk, ahonnan eljutottam a megyei válogatottságig.
– Ezt követően Békéscsabára vezetett az útja. Hogyan?
– Szombati Gyuri bácsi invitált a Békéscsabai VTSK-hoz, ahol 16 évesen rögtön bemutatkozhattam a felnőtt csapatban olyan nagy játékosok mellett, mint Csepregi János és Lonovics Imre. Ők képviselték az idősebb korosztályt. A fiatalok között olyan nevek voltak, mint Dobó János és Szurgent Lajos. Megnyertük a bajnokságot és felkerültünk az NB III-ba.
– Leigazolta a Kecskeméti Dózsa, arra hogyan emlékszik vissza?
– 18 évesen kerültem oda, NB I/B-s gárda volt. Egy hajszál híján, de nem jutottunk fel az NB I-be. Az Egerrel játszottuk a nagy döntőt. Sárközi István – a régieknek még lehet mond valamit a neve, később MTK-s lett – vezérletével legyőztek minket, így ők jutottak fel az első osztályba. Három évig játszottam Kecskeméten.
– Hogyan került végül Békéscsaba legnagyobb csapatához, az Előre Spartacushoz?
– Hoztak egy központi döntést, hogy az elszármazottaknak haza kell térniük, így 1968 tavaszán visszatértem Békéscsabára. Tóth Marci Komlóról, Németh Lajos és Láza Jani a Budapest Honvédtől tért vissza. A csapatot ekkor Piller Sándor vette át. Azt azért megjegyezném, hogy az előző évben az Előre éppen, hogy bennmarad a harmadosztályban. Ezekben az években a naptári év szerint zajlott a bajnokság, így 1968 novemberében feljutottunk a másodosztályba, amit akkor NB I/B-nek neveztek. Szép számú közönség alakulgatott, de kicsit sokat időztünk ebben a ligában.
– Az Előre történetében mondhatjuk, hogy aranybetűkkel írják az 1973/74-es szezont, hiszen második helyen feljutott az élvonalba. Az utolsó meccsen Szentendrén játszottak a Budai Zoltán (az aranycsapat legendája – a szerk.) vezette Kossuth KFSE otthonában, ahová közel 5000 néző kísérte el a csapatot. Miként emlékszik vissza erre a meccsre?
– Ekkor már Babolcsay György irányította a csapatot. Ötezres csabai szurkolói gárda kísért el minket, óriási hangulat volt. A meccs után leszedték rólunk a szerelést, készült is egy legendás fotó, amelyen már csak szuszpenzorban vagyok egy drukker nyakában. Nagyon nagy élmény, 2-0-ra nyertünk. Az első gólt a beadásomból fejelte be Vágási Sanyi, majd Zsíros Gyuri a második félidő vége felé lőtt egy nagyon szép, hosszúsarkos gólt. Akkor még nem volt televíziós közvetítés a másodosztályban, így rádión keresztül hallgatták a meccset az itthoniak. A nagyobb jelentőségű meccs egyébként a szintén feljutásra pályázó Komló ellen volt a 32. fordulóban, ahol Királyvári Karcsi találatával nyertünk 1-0-ra.
– Azon a napon még hazajött a csapat és éjszaka hangosan végig járta a várost. A lakosok nem voltak felháborodva, hanem megtapsolták a csapatot.
– Nem is tudom már, hogy Láza Janiék kit nyertek meg, de egy lovaskocsit szereztek. Nem tudom, mennyire vált ismertté ez a történet… Mentünk egy nagy kört városban, végig mentünk az Andrássy és a Szarvasi úton. Lehet, hogy túlléptük a megengedett decibelt, de nem jött olyan visszajelzés, hogy valaki rosszallta volna. Nagy volt az ünneplés ezen a hosszú éjszakán.
– Az NB I-ben már csapatkapitényként vezette a csapatot, olyan játékosokkal foghatott kezet a térfélválasztásnál, mint az újpesti Bene Ferenc, a ferencvárosi Géczi István vagy a szombathelyi Halmosi Zoltán. Milyen volt az első év?
– 1974 őszén nagy skalpokat szereztünk. Például itthon 1-0-ra legyőztük a Ferencvárost 20 vagy 22 ezer néző előtt, míg a Videotont idegenben vertük 1-0-ra Németh Lajos fejes góljával, aki az én szögletemet bólintotta be. Nagyon szép volt az ősz, de tavasszal már visszább estünk. Volt egy statisztika is a helyszíni nézők vonatkozásában. Csak a Ferencváros előzött meg minket ebben, hisz nyolc meccsen 120 ezer néző volt a Kórház utcában, ami gyakorlatilag 15 ezres átlagot jelentett. A második legnézettebb gárda voltunk ezen az őszön. Sajnos az egyéni probléma az volt, hogy eléggé későn jutottunk fel az első osztályba, már 28 éves voltam ekkor, így keveset játszottam az élvonalban. Ebben az időszakban olyan fiatal játékos egyéniségek bontogatták a szárnyaikat, mint Pásztor József, Kerekes Attila és Paróczai Sándor, akik hárman mind válogatott játékosok lettek. Szokták mondani, hogy egy csapat akkor jó, ha fiatalok és idősebbek is alkotják egyszerre.
– Ezután visszább lépett és a Békéscsabai TASK-ban folytatta.
– NB III-ban szerepelt akkor a TASK olyan játékosokkal, mint Dobó Jani, Moós Jani, Lengyel Jancsi, Zahorán Gyuri és Lipták János, utóbbi az MTK-ból tért vissza. Kitűnő csapat jött össze, az első évben rögtön fel is kerültünk az NB II-be. Akkor már nem NB I/B-nek hívták a másodosztályt, hanem NB II-nek. Remek dolog volt ez a pályafutásom végén, hogy még itt is sikerült helytállni. Nagy néző számok jöttek össze, hiszen olyan csapatok érzektek, mint a Szűcs Lajos fémjelezte Vasas Izzó vagy a Salgótarján, ahol még az olimpiai aranyérmes Básti István is játszott.
– A pályafutása végén sportvezető lett, igazi siker korszakban vehetett részt.
– Láza Jani, Dobó Jani és én elnökségi tagok voltunk. A bronzérmes fantasztikus csapat volt játékerőben is. Mracskó Mihály, Csató Sándor, Szenti Zoltán, de végig lehetne sorolni a neveket. Abban a csapatban nem volt egy gyengepont sem. A nagy erényünk az volt, hogy nagyon sok játékosban benne volt a gól. Nemcsak a csatárokban, hanem a középpályásokban vagy védőkben is, például Mracskó Misiben hátul. Nagyon komoly gárda volt, le a kalappal. A véletlen vagy nem is tudom, mi folytán akár meg is nyerhettük volna a bajnokságot. Az 1988-as Honvéd elleni Magyar Kupa győzelemről még nem is beszéltem, ott voltam a csapattal Szolnokon azon a napon, nagyon nagy volt az ünneplés.
– Hogy vannak az unokák? Ketten Békéscsabán jeleskedtek a pályán, de hol tartanak most?
– Öt unokám van, gyönyörűszép gyermekek. A legidősebb, a 23 éves Balázs a Balatonnál, Csopakon lakik és kertépítészettel foglalkozik, van vállalkozása. Dani és Bence az informatikát választotta. A végére hagytam a két unokát, akik a futballban jeleskednek. Nándi a Puskás Akadémia játékosa két éve, nem mellesleg az U15-ös korosztályos válogatott tagja. Megjegyzem, hogy Belvon Attila a szövetségi kapitány. Az ősszel volt egy rangadó meccsük Felcsúton a Fradi ellen, az első két gólt ő lőtte, 4-0-ra nyertek. Ákos is focizik, aki rám gondolva mindig úgy írja le a nevét, hogy Schneider Ákos István. Ő a Fehérvár FC U12-es csapatának leggólerősebb játékosa. Szokolay Sándoréknál kezdtek el focizni az akadémián, kiemelkedő munka folyt itt mindig is.
– Jár még az Előre mérkőzéseire?
– Mindig jelen voltam, de sajnos jött a járvány. Szeretném, ha feljutna a csapat. Ha mindig úgy játszana az együttes, mint a Vasas ellen, tele tűzzel, akkor lenne rá esély. Jövőre meg kell célozni.
