Nemrégiben Tobakné Pasek Magdolna, az 1982-es ezüstérmes csabai csapat kapitánya mesélt nekünk a „hőskorról”. Leírtuk, Magdolna és Csulikné Bozó Éva kézis életútja párhuzamos volt, hiszen több éven át együtt játszottak, később többször egymás kezébe adták az edzői stafétát.
Csulikné Bozó Éva Újkígyóson, a Békés megyei kézilabda egyik fellegvárában töltötte gyermekkorát. Két fiú testvére igen hamar megfertőzte a sport, ezenbelül kézilabda szeretetével (Balázs bátyja kapus, Zoli, az ikertestvére, pedig mezőnyjátékos volt). Évával évtizedes ismeretségünkből kifolyólag tegeződtünk.
(Forrás: Csulikné Bozó Éva)
– Engem a baba helyett mindig is a labda érdekelt – mondja. – A suli után az volt az első, hogy a kézipályán kéziztünk vagy a tarlóra mentünk focizni. Hamarosan tagja lettem az általános iskolai csapatnak. Majd Felföldi Pista bácsi javaslatára hetedikben a békéscsabai Mező Imre Sportiskolába kerültem. Ott Bárány Béla volt az edzőm, akivel országos bajnokságot nyertünk. A középiskolai tanulmányaimat a Közgében kezdtem, ahol kiváló testnevelőimnek (Lukács Kati néni és Lukács Józsi bácsi) köszönhetően a Kötöttárugyár felnőtt csapatába kerültem. A csapat olyan eredményes volt, hogy rövid időn belül NB I/B-s lett, majd feljutott a legmagasabb osztályba.
– A minap Magdika elmondta, amikor feljutottatok az NB I/B-be, nemhogy kiestetek, de még meg is nyertétek. Azt azonban nem kötötte az orromra, hogy te miért mentél el?
– Felelőtlen ígéretet tettem, hogyha feljutunk, maradok. Azt követően számos élvonalbeli csapat megkeresett: a Tatabánya, a Veszprém, a Vasas, a Fradi… Úgy voltam vele, „Ha most nem, akkor később biztos nem fogok váltani!”. Fájt is… mindamellett vonzott a válogatottság. És Palival (Csulik Pál), a férjemmel 1974 decemberében Pestre költöztünk. Az FTC-hez igazoltam, ugyanis ebben az időben távozott a Fraditól a Vasashoz Sterbinczky Amália, így a helyére engem szemeltke ki. Mivel azon a csabai egyesület nem járult hozzá az átigazoláshoz, így egy évet ki kellett várnom.
– Ez nem borzasztó?
– Szörnyű. Nem tudom, emiatt kinek lett nyugodtabb a lelke, de ezzel leginkább a játékost büntették. Noha együtt edzettem a csapattal, a bajnoki mérkőzéseken nem játszhattam. Így az 1975-ös év kiesett. A következő évben 1976-ban, majd 1978-as is gólkirály lettem.
(Forrás: fradi.hu)
– A Fradival nyertetek bajnokságot?
– A Vasas sosem tudtuk megverni. Kivéve 1977-ben, a magyar kupán egy góllal múltuk felül őket. Ráadásul a meccsből alig egy perc volt hátra, amikor egy rossz mozdulat következtében elszakadt a bokaszalagom. Körülbelül 3-4 hónapig lábadoztam. A győzelmünknek köszönhetően kivívtuk az 1978-as KEK-ben való szereplés, amit meg is nyertünk. (Közbevetés: A fradi.hu 2020 júliusban írt posztja szerint a Bordeaux elleni első összecsapáson „a huszonnyolc gólos sikerből (39-11) Takácsné tizenegy, míg Csulikné kilenc góllal vette ki a részét”.)
– Könnyen elfogadott a Ferencváros?
– Sokszor hallom, hogy nincs olyan, hogy Fradi szív. Pedig van. Aki nem kerül abba a közegbe, ezt sosem értheti meg. Egy valóságos sportcsalád voltunk, a meccsek után egy szelet zsíros kenyér és egy pohár sör mellett mindig kielemeztük a derbit. A szilvesztereket általában a focistákkal ünnepeltük együtt: Alberttel, Novákkal, Branikovits-csal.
– 1981-ben mégis hazajöttél. Miért?
– Giczei Lajosak, a korábbi technikai vezetőnek az volt a terve, hogy visszacsalogassa a régi előréseket. Velem együtt többek között visszajött Varga Éva, Barna Kati, Oláh Marit. Megjegyzem, az 1982-es ezüstérmes gárdában még nem volt külföldi játékosunk. Az 1992-es „bronzos” csapatban már két légiós szerepelt. A mai magyar kézilabdának az az egyik problémája, hogy a bajnokságon a hazaiak keveset játszanak, miközben egy csomó külföldit kinevelünk.
(Negyven évvel ezelőtt lett ezüstérmes a magyar bajnokságban a Békéscsabai Előre Spartacus női kézilabdacsapata – Forrás: Tobakné Pasek Magdolna)
– Meddig kézilabdáztál?
– 1985-ben az aktív játék befejezését követően a férjemmel együtt az utánpótlással kezdtünk el foglalkozni. 1990 februárjában, az akkori felnőtt csapatnál edzőváltás történt, meglepetésemre, engem kértek az együttes irányítására. Abban az esztendőben a 6. helyezést értünk el, majd a következő szezonban harmadikok lettünk.
– Min változtattál?
– Leigazoltuk Nagy Katalint Debrecenből, Gherendi Gabriellát Romániából. De a legfontosabb az volt, hogy a régi játékosokat meg tudtuk tartani – többek között Bodzás Edinát, Bohus Beát, Bolla Máriát, Hankóné Jakab Gabriellát, Hochrajter Ritát, Kulcsár Beát, Lisztóczki Edinát, Mezőségi Irént, Salamon Gabit, Sávolt Erikát, Viczián Paulát. Ez egy nagyon erős, sikerre éhes csapat volt, egy nagyon nehéz szezonban harmadikok lettünk. Ezzel az eredménnyel a Magyar Kézilabda Szövetségnek nemzetközi kupába kellett volna nevezni a csapatot. Meglepetésünkre ezt a jogot a Debrecen élvezte. Ezek után a ’92-es bajnokság végén fel akartam állni, mind az előző kudarc mind az egész éves munka megterhelő volt.
(Az 1991-92. Női kézilabda NB/I. harmadik helyezett csapata – Forrás: Csulikné Bozó Éva)
– A csúcson kell abbahagyni.
– Csak nagy rábeszélésre maradtam. Úgy voltam vele, „OK., próbájluk meg, de már nem ment úgy, mint a korábbi években.
– Magdika szerint a ’82-es gárda azért volt jó, mert mindenki nyerni akart.
– Mindez érvényes a ’93-as együttesre is. Ha azt mondtam a lányoknak, hogy menjetek át a falon, akkor átmentek. A tervezett edzésmunkát maximális odafigyeléssel és akarattal végezték.
(Külön köszönet Csulik Pálnak a kiegészítő anekdotákért. Majd amikor megkérdeztem, hogy mi a titulusa, azt válaszolja: „Én vagyok annak a híres Csuliknénak férje”. Majd Éva hozzáfűzi: „Az utánpótlás sokat köszönhet Palinak.)
(Palival a Békéscsaba-Csepel meccsen; 2021. október 22-én – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
***
Csulikné Bozó Éva 1966-ban a Békéscsabai Kötöttárugyári SE-nél kezdett el kézilabdázni. 1973-75-ig az Előre csapatában, 1975-81. között az FTC-nél játszott. 1976-ban és 1978-ban gólkirálynő, 126-szoros magyar válogatott. A Fradival 1978-ban KEK- és Magyar Népköztársaság Kupa-győztes. A ’78-as, csehszlovák világbajnokság 3. helyezettje, illetve gólkirálynője lett. A ’80-as moszkvai olimpián a csapattal negyedik helyezett lett. Majd 1981-ben ismét az Előrét erősíti. 1982-ben ezüstérmesek és 10 esztendővel később – már edzőként – bronzérmesek lettek.
2012 áprilisában az Előre Centenáriumi Bizottság szavazásán az Előre évszázad legjobb női kézilabdázójának választották.
