Hatalmas beruházás érkezik Kondorosra

2021. augusztus 19. 17:34 | Vári Bianka

Népfőiskolát létesít a Nemzeti Művelődési Intézet a katolikus egyház együttműködésével Kondoroson. Az intézet már korábban létrehozott egy ifjúsági műhelyt a város központjában, most ezt bővítik tovább.

A népfőiskola nem a szó szoros értelmében vett iskola. A Nemzeti Művelődési Intézet kondorosi munkatársa, az ifjúsági műhely vezetője elmondta, ez egy olyan szabadművelődési intézmény, amelynek nincs előre meghatározott tananyaga, mert azt mindig az éppen aktuális kérdések, problémák megoldása jelenti.

– A népfőiskola a felsőoktatási intézmény egy típusa. Alulról jövő kezdeményezésekből indul el és teljesen önkéntes alapú a részvétel benne. A mindennapi élet tapasztalatainak a megszerzésére alapul – fogalmazott Demcsák-Nagy Kata.

Az ifjúsági műhely épületében nem voltak adottak a feltételek népfőiskola létrehozásához, ezért az intézet megvásárolta a szomszédos, katolikus egyház birtokában lévő ingatlant, majd teljes rekonstrukcióba kezdett, melyhez az állam nyújt támogatást.

– Most a tervezés azon szakaszában vagyunk, amikor elsősorban a statikus tervező dolgozik. Fel kell tárni ennek a közel száz éves épületnek az állagát ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a szükséges munkálatokat – mondta el Szabó Lajos, projektvezető.

Egy népfőiskolának ugyanis rendelkeznie kell meghatározott befogadóképességű, többfunkciós helyiségekkel, szálláslehetőséggel, melegítőkonyhával, sportolási,- illetve sátorozási lehetőséggel. A tervezés során több szempontot figyelembe vesz a tervező. Például meg kell vizsgálni a közel száz éves épület alapjait; a fő tartófal, a mennyezet, valamint a tetőszerkezet jelenlegi állapotát. A szakember hozzátette, hogy a jelenlegi fűtés, hűtés és áramellátási rendszerek már elavultak, nem felelnek meg a mai kor igényeinek.

 

fotó: Vári Bianka (behir.hu)

 

Az építés vezetője arról számolt be, hogy egy hónapja kezdték el a tényleges munkát.

– Elsősorban most még a bontási munkákat végezzük. Ez után foglalkozunk a szigeteléssel, a különböző ajtók,- és ablakok áthelyezésével, majd a tetőszerkezet teljes cseréje következik új cseréppel, tetőlécekkel és szigeteléssel. Az épületen belül pedig teljes rekonstrukció lesz – sorolta Szabó Imre.

Az építés költségeit a vezetők egyelőre nem tudják pontosan meghatározni. Mint mondták, ez nagyban függ attól, milyen állapotban találják az eredeti épületet, és az mennyi felújítást igényel, de hozzávetőleg egymilliárd forintból gazdálkodhatnak.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL