Agrárminisztérium: Idén tavasszal 500 iskolába költözik be az erdő

2024. március 18. 06:28 | behir.hu

Összesen 30 ezer általános iskolás gyermeknek tartanak országszerte 500 köznevelési intézményben tematikus foglalkozásokat az állami és magán erdészeti társaságok erdőpedagógusai - közölte az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budakeszin, az "Iskolában az Erdő" programban résztvevő egyik helyszínen az AM tájékoztatása szerint.

A közleményben ismertetik: Zambó Péter kiemelte, hogy a kormányzat nagy hangsúlyt fektet az ország zöld vagyonának a megőrzésére, amelynek a legfontosabb elemei az erdők. Az erdők kezelésével és gyarapításával kapcsolatos szemléletformálás a fenntarthatóságra nevelés egyik fontos eleme, amelyet az erdészeti erdei iskolák módszertanának alkalmazásával, élményalapú tanulás keretében szeretnének minél több fiatal számára hozzáférhetővé tenni az Agrárminisztérium támogatásával zajló Iskolában az Erdő programban.

Zambó Péter felidézte, hogy az első erdei iskolát Magyarországon a Pilisi Parkerdő területén alapították, 40 évvel ezelőtt. Azóta az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával csaknem negyven minősített erdészeti erdei iskolát működtetnek az állami és magán erdészeti társaságok, amelyek évente százezer gyermeket fogadnak programjaikon. Az elmúlt évtizedben az erdei ökoturisztikai infrastruktúra megújulásával összhangban országszerte 1,2 milliárd forintot fordítottak az erdei iskolák oktató- és szállástereinek megújítására, az erdei iskolai eszközrendszer bővítésére - tette hozzá az államtitkár.

Az Iskolában az Erdő program célja, hogy az erdőkkel kapcsolatos tudást élményszerűen adja át az általános iskolásoknak. A 6-14 éves diákok széles körű ismereteket szerezhetnek az erdők növény- és állatvilágáról, közelebb kerülhetnek a fenntartható gazdálkodás témaköréhez, valamint betekintést nyerhetnek az erdőket kezelő szakemberek munkájába is. Az erdőpedagógusok játékosan segítik az iskolában zajló környezeti nevelést és ismeretszerzést.

A minisztérium ismertette: a február eleji regisztráció során az összes vármegyéből érkezett érdeklődés, hamar betelt az 500 intézményre vonatkozó keret. A tervek szerint ősszel is lesz folytatás, így további több tízezer diákhoz jutnak majd el az erdőpedagógusok.

Az Iskolában az Erdő program az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi rendszerének (ETS rendszer) kvóta felhasználásából valósul meg, az Agrárminisztérium közreműködésével és az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával - olvasható az AM közleményében.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL