Háromból három - Az Újpestet is legyőzte a BRSE (galéria)

2019. október 23. 20:54 | Kovács Dávid

A tavalyi bronzérmes csabai együttes 3-0-ra verte hazai pályán fővárosi ellenfelét.

A vendég újpestiek kezdtek jobban és az első három pontot ők szerezték. Ezt követően ugyan a BRSE egyenlített, de a folytatásban több hibával játszott, a hazaiak mestere Vasja Samec Lipicer mindkét idejét kikérte a játékrész első felében. Az Újpest 17-14-re is vezetett, de ezután több rossz döntést is hoztak a lilák játékosai, így nyílt lett a szett hajrája. Itt pedig érkezett Pekárik Eszter, aki több jó nyitással és blokkal eldöntötte a játszma sorsát (26-24).

A második etap elején villámrajtot vett a BRSE, 7-2-nél már az UTE vezetőedzőjének, Kántor Sándornak kellett időt kérnie. A hazaiak megállíthatatlannak tűntek, főként a kiváló nyitásoknak köszönhetően, a vendégeknek pedig nem volt ellenszere. A szett közepén már nem volt kérdés, hogy ki nyeri ezt a játszmát, hiszen kialakult a tízpontos különbség (17-7). A Csaba mintegy húsz perc alatt hozta ezt a szettet (25-12). 

A harmadik játékrész elején az Újpest 7-4-re is elhúzott, szükség volt a csabai időkérésre. A szett közepén még ugyan még tartotta hárompontos előnyét a fővárosi egylet, de a BRSE egy 6-0-s rohammal megfordította az állást (17-14). A meccs végén Glemboczki Zóra pontjaival jutott közelebb a sikerhez a Csaba, majd Barbara Dapic tett pontot a másfél órás csata végére (25-21).

A BRSE 3-0-ra nyert, így továbbra is veretlen az Extraliga idei kiírásában.

A találkozót csütörtökön 21 órától felvételről láthatják a 7.Tv-n!

 

Galéria

 

 

További programok »

FEL