BRSE: A győzelem a cél az Újpest elleni rangadón

2019. október 22. 18:38 | behir.hu

A csabai együttes harmadik sikerére hajt a női Extraligában, szerdán.

Két meccsből két győzelemmel kezdte a bajnokságot a csabai gárda, hiszen míg az MTK elleni hazai siker papírformának számít, addig a címvédő Vasas idegenbeli legyőzése már komoly skalpot jelent - írja a klub hivatalos oldala.

– Nem dőlünk hátra, rengeteg munka vár még ránk, de az irány jó, egységesek vagyunk és nem félünk senkitől! – mondta Molcsányi Rita, a csapat válogatott liberója.

A klubnál mindenki tudja, hogy ennek a két sikernek akkor lesz valós értéke, ha a csapat szerdán este az UTE együttesét is két vállra fekteti. A csabaiak fiatal együttesére egy héten belül három mérkőzés vár, hiszen a szerdai, bajnoki találkozót követően vasárnap Miskolcra utazik, ahol 18:30-tól megkezdi a Magyar Kupa szereplését a DVTK elleni mérkőzéssel. A felek megállapodtak abban, hogy a hétfői visszavágót is a borsodi megyeszékhelyen rendezik. A tét a legjobb nyolc közé jutás.

A fővárosi lila-fehérek egy kaposvári vereséggel (3:1) kezdték az idényt, majd hazai pályán 3:2-re győzték le a Jászberényt. Ez utóbbi csarnokavató mérkőzés volt, hiszen ekkor adták át az Újpesti Torna Egylet új létesítményét. A klub motorja, Ancsin Ildikó szakosztályvezető hosszú évek óta elkötelezett híve a magyar röplabdázás felemelkedésének., aklub és fanatikus szurkolóik megérdemelték, hogy immár méltó helyen fogadják ellenfeleiket.

A fővárosiak mestere, Kántor Sándor 2018-as székfoglalójában a modern röplabda hazai meghonosítását ígérte. Az Újpest tavaly a 4. helyen végezett, idén bizonyára ezt is túl szeretné szárnyalni, melynek érdekében számos külföldi és rutinos magyar játékost igazolt. Többek közt kolumbiai–szerb centerkettős, kubai átló, cseh nyitásfogadó ütő, török és kanadai játékos is szerepel a lila-fehérek keretében.

A BRSE-nél Sebestyén Flóra is elkezdte az edzéseket, a csabaiak szűkös keretében egy-egy játékos kiesése komoly fejtörést okozhat Vasja Samec Lipicer vezetőedzőnek.

A viharsarki együttes átlagéletkora még a 22 évet sem éri el, de hittel, akarattal és alázatos munkával kompenzálhatja a rutintalanságot, a magyar fiatalok pedig bizonyítják, hogy lehet rájuk számítani. Erre vevő a csabai publikum is, hatalmas az érdeklődés a találkozó iránt, telt ház várható a sportcsarnokban.

– Harcolni fogunk! – ígérte Bodnár Dorottya, aki szintén jó teljesítményt nyújtott az eddigi mérkőzéseken. A center számít a hazai szurkolók támogatására, a szimpatizánsok segítségével hazai pályán nem lehet más a cél, mint a győzelem!

A mérkőzés szerdán 18 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban.

 

További programok »

FEL