Három idős asszonyt fosztott ki a páros, vádat emeltek ellenük

2019. május 6. 11:34 | behir.hu

A Békéscsabai Járási Ügyészség 3 rendbeli kifosztás bűntette miatt kezdeményezte egy 49 éves gyáli és egy 38 éves nyáregyházi nő és társuk, egy 24 éves budapesti férfi letartóztatását, akik számlájára három idős asszony kifosztása írható.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2019. január 22-én ebéd után jelentek meg egy 89 éves idős asszony békéscsabai, a Penza lakótelepen található lakásánál, ahol a sértettet megtévesztve azzal a valótlan hivatkozással mentek be az ingatlanba, miszerint reklámújságokat gyűjtenek. Míg egyikük elterelte a sértett figyelmét, másikuk a lakásban kutatást végzett, és a ruhásszekrényből jogtalan eltulajdonítási szándékkal összesen 1,1 millió forint  készpénzt vett el. 2019. április 03-án egy gyöngyösi idős sértettet fosztottak ki hasonló módszerrel: a sértett figyelmét elterelve 110 ezer forint készpénzt és több arany ékszert loptak el összesen közel 600 ezer forint kárt okozva. Másnap már Dunakeszin „garázdálkodtak”, az idős sértett megtévesztésével 20 millió forint készpénzt és arany ékszereket zsákmányoltak. A büntetett előéletű gyanúsítottakat a békéscsabai rendőrök Budapesten fogták el.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt, mert alappal feltételezhető, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a még fel nem talált tárgyi eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetnék, illetőleg a bűnismétlés veszélye is fennállt.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója mindhárom gyanúsított letartóztatását 1 hónapra elrendelte.

További programok »

FEL