Harmadik alkalommal rendeztek nemzetközi versenyt tartalékos katonáknak

2022. október 9. 12:55 | Papp Ádám Sándor

Péntektől vasárnapig rendezték meg Békés megyében a Sárgarigók Vonulása 2022 országos és nemzetközi járőrversenyt. A megmérettetésen idén tizenhét, négy plusz egy fős csapat indult, a magyar tartalékos erőkön túl Németországból és Lengyelországból is érkeztek katonák.

Szombaton tartották a megmérettetés gyakorlati részét, amelynek a békéscsabai reptér és környezete, valamint Póstelek adott otthont. Az induló csapatoknak többek olyan feladatokat kellett végrehajtaniuk, amelyek hozzátartoznak a tartalékos katonák kiképzéséhez. Többek között különböző egészségügyi próbák – mint a sebkezelés, az újraélesztés – került a palettára, de volt akadálypálya, kézigránát dobás, célbalövés és fegyverösszeszerelési gyakorlat is. Idén 17 csapat mérettette meg magát, a magyarországi 14 területvédelmi zászlóalj válogatott együttesén túl a MATASZ, valamint egy lengyel és egy német csapat is részt vett a versenyen.

– A versenyhelyszínen három nagy körre osztottuk a versenyt. Az első volt a gyorskör, amely tíz versenyszámot tartalmazott. Például épületharcászatot szimuláltunk és a katonáknak abban a környezetben kellett harcolniuk, de volt terepharcászat, tereptan is és különböző egészségügyi feladatok. A másik kör egy erőltetett menetet tartalmazott, amely részeként a Békéscsabai Repteret időre kellett megkerülniük az indulóknak, végül tereptan foglalkozás részeként a pósteleki erdőségben kellett különböző tereppontokat térkép alapján megtalálni – emelte ki Lipták József alezredes, a 101. területvédelmi zászlóalj parancsnoka.

A megmérettetést első alkalommal 2019-ben hívták életre, a rendezvény fő célja, hogy a hazai és nemzetközi területvédelmi erők együttműködésének erősítését szolgálja. Az időpont nem véletlen, ugyanis október 4-e a tartalékosok napja, a Békés megyei program jól illeszkedik az országos rendezvénysorozatba. A megmérettetés továbbá lehetőséget biztosított a meglévő hagyományok megszilárdítására, az önkéntes, tartalékos állomány toborzására és a tartalékos rendszer társadalmi elfogadottságának növelésére.

– Örömteli, hogy a katonák egy ilyen versenyen mérik össze erejüket és azt kívánom, hogy legyen béke és csak így lehessen összemérni az erőnket, de nekünk fel kell készülni, hiszen a mostani folyamatok nem ezt mutatják. Ezért van szükség ilyen felkészítésekre, kiképzésekre és lehetőségekre. Összesen 11 400 fő fölött van a tartalékos létszámunk. A cél az, hogy 2028, 2030-ra elérjük a 20 000 főt. Én azt hiszem, hogy ennek kiváló példája Békéscsaba, ahol 2019-ben még 38 tartalékos volt itt, mára ez a szám 210-re nőtt. A megyeszékhelyen közel hétszeresére nőtt a tartalékosok száma, amely követendő példa – mondta a behir.hu kérdésére Baráth István vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka.

A vezérőrnagy kitért arra is, hogy a jövőben szeretnék tovább növelni a Sárgarigók Vonulása elnevezésű verseny létszámát és még nagyobb presztízst kialakítani a megmérettetésnek. Vasárnap Békéscsaba főterén rendezték meg a verseny eredményhirdetését. A tartalékos katonák 2022-es próbatételén harmadik lett a Bács Kiskun Megyei 38. Merász Mihály Területvédelmi Zászlóalj csapata, második helyezést ért el a Békés megyei 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalj, míg első pozícióban zárt a Lengyel Területvédelmi Erők Krakkói 11. Könnyű Lövész Zászlóalj csapata.

Galéria

További programok »

FEL