Hamarosan lehull a lepel, Luxembourgban mérik össze erejüket a megye legjobbjai

2018. november 8. 12:11 | Szendi Rita

Bemutatták a luxembourgi világbajnokságra készülő ételeiket a Békés Megyei Culinary Team tagjai. A gasztorvilágbajnokságot november 24-28-a között rendezik meg.

 

 

A szentesi konyhán megtartott főpróbára azokat hívtak meg, akik a csapat támogatói, barátai, valamint a családtagokat is vendégül látták. A nemzetközi megmérettetésre tizenhárman utaznak ki, akik különböző kategóriákban indulnak majd.

Ambrus György olimpiai aranyérmes mesterszakács elmondta, hogy körülbelül másfél éve készülnek a versenyre. Hozzátette: nem ez lesz az első világbajnokság, amelyen részt vesznek, mégis mindegyikre úgy készülnek, mintha az lenne, hiszen soha sincs két egyforma verseny, a versenytársak pedig idén is nagyon kemény ellenfeleknek bizonyulnak.

A világbajnokságra készülő ételeket már bemutatták, ám az egyelőre titok a nagyközönség számára.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL